Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Meglepetés a Teslánál - kilőtt az árfolyam
No menu items!

Meglepetés a Teslánál – kilőtt az árfolyam

Az értékesítési rekordnak és a költségek csökkentésének köszönhetően nyereséget termelt a Tesla a harmadik negyedévben. A befektetők meglepettségét jelzi, hogy a vállalat részvénye több mint ötödével drágult.

Száguldásba kezdett a Tesla-árfolyam

A szeptemberrel zárt három hónapban a Tesla 6,3 milliárd dollár bevételre tett szert, ami 8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Az amerikai számviteli szabvány (GAAP) szerint a részvényesekre jutó nettó nyereség 143 millió dollár volt, részvényenként 80 cent. Egy évvel korábban 311 millió dollárra rúgott a profit, ami részvényenként 1,82 dollárt jelentett.

Az egyszeri tételek leszámításával kalkulált (non-GAAP) nyereség 342 millió dollárt tett ki az idei harmadik negyedévben, ami 34 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 516 millió dollárnál. A részvényarányos nyereség 3,02 dollárról 1,91 dollárra esett.

Elemzők részvényenként 42 centes veszteségre számítottak a harmadik negyedévről.

A Tesla kilencéves tőzsdei történetében a mostani volt az ötödik nyereséges negyedév, az összes többi veszteséges volt.

A Tesla adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 876 millió dollárra rúgott július-szeptemberben, 136 százalékkal haladja meg az előző negyedévi 371 millió dollárt, de 7 százalékkal marad el az egy évvel ezelőtti 942 millió dollártól.

A negyedévet a Tesla 5,33 milliárd dollár likvid forrással zárta, szemben az előző negyedév végi 4,95 milliárd, illetve az egy évvel korábbi 2,96 milliárd dollárral.

A szerdai tőzsdei zárást követően közzétett eredménybeszámoló hatására a Tesla részvénye közel 21 százalékkal, 307,12 dollárra drágult az elektronikus kereskedésben. Március 1. óta először lépte át az árfolyam a 300 dolláros küszöböt.

A Tesla a harmadik negyedévben rekordszámú, 97 ezer autót szállított le megrendelőinek, 2 százalékkal többet, mint az előző negyedévben. A Tesla kínálatában szereplő három modellből a két drágább típus, a Model S és a Model X értékesítése 1,4 százalékkal csökkent, a “tömegterméknek” szánt Model 3 eladásai pedig 2,6 százalékkal növekedtek.

A Tesla 360-400 ezres értékesítési célt tűzött ki az idei évre, így a tervezett alsó határ eléréséhez az első kilenc hónapban kiszállított 255 ezer autót figyelembe véve a negyedik negyedévben még 105 ezer autót kell leszállítania megrendelőinek.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.
Hirdetés

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...