Hirdetés
Kezdőlap Autó Megnégyszerezte árbevételét az AutoWallis Csoport
No menu items!

Megnégyszerezte árbevételét az AutoWallis Csoport

Öt évvel ezelőtti tőzsdére lépése óta négyszeresére ugrott az AutoWallis Csoport árbevétele, nyeresége a tízszeresére nőtt; ez idő alatt 48 milliárd forintot vont be a tőkepiacról és több mint 10 akvizíciót hajtott végre.

A közleményben emlékeztettek, hogy már a bevezetés évében a társaság részvényei bekerültek a prémium kategóriába, valamint a BUX indexbe is. Nem sokkal később végrehajtotta az elmúlt 10 év legnagyobb méretű lakossági részvényjegyzését.

A vállalat tőzsdére lépéséről ünnepélyes kereskedésindító csengetéssel emlékeztek meg a Budapesti Értéktőzsdén. Az eseményen Müllner Zsolt, az AutoWallis elnöke a közlemény szerint úgy fogalmazott: az elmúlt öt évben megvalósított összesen 38,3 milliárd forintnyi tőkeemelés és 9,7 milliárd forintos kötvénykibocsátás mutatja, hogy az AutoWallis aktívan használja a tőkepiaci forrásbevonási lehetőséget.

Ormosy Gábor vezérigazgató kiemelte: a vállalat növekedésének eredményeként nemzetközi csoporttá vált, bevételének több mint fele tartósan a külföldi piacokról származik az organikus és akvizíciós bővülésnek köszönhetően. Árbevétele 2019 óta négyszeresére nőtt, megközelítve az 1 milliárd eurót, míg nyeresége, egy részvényre jutó eredménye ennél is gyorsabban emelkedett. A társaság ma már a régió 16 országában van jelen, az általa képviselt márkák száma pedig 9-ről 23-ra bővült.

Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a társaság elmúlt öt éves tőzsdei pályafutása kiváló példa arra, hogy egy ambiciózus, a növekedést a középpontjába állító vállalati stratégia, tőkepiaci forrásbevonással és magas szintű transzparenciával kombinálva, milyen eredményekre képes. Nem véletlen, hogy a vállalat eredményeit több alkalommal is díjazták a BÉT Legek gála keretében – közölte az MTI-vel hétfőn az autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató vállalatcsoport.

Az AutoWallis Csoport árbevétele 2023 első három negyedévében éves viszonylatban 36 százalékkal, 282,9 milliárd forintra, a nettó nyeresége 34 százalékkal 10,223 milliárd forintra, míg EBITDA-ja 38 százalékkal 17,489 milliárd forintra emelkedett.

Az AutoWallis Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Legutóbbi záróáruk 131 forint, az elmúlt egy évben a legalacsonyabb árfolyamuk 87 forint, a legmagasabb 133,5 forint volt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás