Kezdőlap Agrár Megtévesztő nyugati kereskedelmi etika. Mégis tilos lesz a kettős minőség?
No menu items!

Megtévesztő nyugati kereskedelmi etika. Mégis tilos lesz a kettős minőség?

Az osztrák elnökség kivette, a román pedig most visszatette az áruk kettős minőségét szabályozó klauzulát az EU tisztességtelen kereskedelemről szóló tervezetébe. Vagyis – egyelőre úgy látszik – megszüntethető lesz a Kelet-Európába szállított áruk tudatos minőségrontása. 

Az egymást követő események árulkodóak. Varsó, Prága, Pozsony és Budapest szinte gy időben jelezte: az EU “keleti tagállamának” fogyasztóit rendre becsapják az Európa nyugati feléből érkező árukkal, különösen az élelmiszerekkel. Ezt hét éves(!) bizonyítási eljárás után végre 2018 tavaszán ismerte el a “hivatalos Európa”. Akkor – mint a később történtek igazolták – AzÜzlet.hu kissé szkeptikusan érdeklődött a magyar agrárminiszternél a kilátásokról. Nagy István némi éllel úgy reagált: az EU legalább elismerte, hogygazemberség történt” – mondta, a Becsapták a magyar fogyasztókat, csak a csomagolás ugyanaz – az EU tovább tétovázik ?” című cikkünkben.

A megtévesztésig hasonló. Nem minden az, mint aminek látszik!

Nem kellett sokat várni, és beigazolódott amitől tartani lehetett: az osztrák elnökség alatt kivették a tisztességtelen kereskedelmi magatartást szabályozó keretrendeletből azt, hogy tilos a kettős minőség. Úgy tűnt, a csomagolásában, nevében, vagyis külsőségeiben a megtévesztésig hasonló áru – lerontott minőségben – továbbra is ömölhet áruházaink polcaira, immár EU bizottsági áldással, az EU szentesíti a csalást. 

A  visegrádi országok miniszterei, Nagy István agrárminiszterrel egyetemben elfogadhatatlannak nevezték  a történteket. Arra kérték a Tanács elnökségi feladatait 2019 első félévében ellátó Romániát, hogy kezelje kiemelten az ügyet, és folyamatosan tájékoztassa a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsot a fejleményekről.

2019 decemberében a módosítás megtörtént. A román elnökség most visszatette a kettős minőségű élelmiszerekről szóló vonatkozásokat a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló tervezetbe.

Elsődlegessé téve ezzel, hogy olyan uniós jogi szabályozás szülessen a kettős minőség gyakorlatának megszüntetése érdekében, amely valóban alkalmas arra, hogy felszámolja ezt a jelenséget.

A magyar agrárminisztérium szerint a V4 tagállamai összefogásának tudható be, hogy a kettős minőségű élelmiszerről szóló vonatkozásokat a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló tervezet újra tartalmazza.

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Hírek

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.