Kezdőlap Tech Mesterséges intelligencia fejezi be Beethoven 10. szimfóniáját
No menu items!

Mesterséges intelligencia fejezi be Beethoven 10. szimfóniáját

Csak néhány vázlat maradt fenn Ludwig van Beethoven feljegyzései között a tervezett 10. szimfóniájáról, amelynek komponálását meghiúsította a német zeneszerző 1827-ben bekövetkezett halála. Most zenetörténészek és számítógépes szakemberek versenyt futnak az idővel, hogy mesterséges intelligencia segítségével befejezzék a zeneművet Beethoven születésének 250. évfordulójára, amelyet 2020-ban ünnepel a világ.

Ludwig van Beethoven. Kép forrása: Wikipedia

Lenyűgöző a haladás, még akkor is, ha a számítógépnek még igen sokat kell tanulnia” – idézte Christine Siegertet, a bonni Beethoven-ház archívumának vezetőjét a Phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportál.

Siegert meggyőződésének adott hangot, hogy Beethoven áldását adná rá, mivel ő is kora újítójának számított. Hangsúlyozta, hogy a zenemű nem fogja veszélyeztetni Beethoven örökségét, nem fognak úgy tekinteni rá, mint életműve részére.

A megszületett végső nagyzenekari változatot április 28-án mutatják be Bonnban, a zeneszerző szülővárosában.

A projektben gépi tanulási technológiát használnak, a számítógépbe betáplálták Beethoven valamennyi művét, és az most próbálja megkomponálni a szimfónia lehetséges folytatását a zeneszerző stílusában.

Barry Cooper brit zeneszerző és zenetörténész, aki maga is megpróbálta befejezni a 10. szimfónia első tételét 1988-ban, kételyeit hangoztatta. “Meghallgattam egy rövid elkészült részletet. Távolról sem hangzott úgy, mint Beethoven szándékának meggyőző rekonstruálása. De van még lehetőség a javulásra a további munka során” – mondta a Manchesteri Egyetem professzora.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Közös felelősségünk a madarak és a fák megóvása

Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a Madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én. Ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra.

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez
Hirdetés

Hírek

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.