Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Milliókat kaszálhatnak az albérletes csalók
No menu items!

Milliókat kaszálhatnak az albérletes csalók

Kiemelt veszélynek lehetnek kitéve azok, akik az augusztusi albérlet dömpingben magánszemélytől vesznek ki ingatlant, figyelmeztet Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa.

A szakember elmondta, a csalók szemrebbenés nélkül veszik át az első havi bérleti díjat és kéthavi kauciót az érdeklődőktől, többekkel megismétlik napokon belül, végül nyomtalanul eltűnnek.

A GDN Ingatlanhálózat vezetője kiemelte, ezt úgy lehet biztosan elkerülni, ha ingatlanoson keresztül keresünk albérletet, a cégeknek ugyanis kötelező azonosítani a kiadót és a bérlőt egyaránt.

Amint kihirdették a felsőoktatási ponthatárokat, elkezdődött az ilyenkor szokásos roham az albérletekért az egyetemvárosokban. A hallgatók egy egyre dráguló piacon próbálják megtalálni új lakóhelyüket, a kényszer a soha vissza nem térő lehetőségek mellett számos csapdát is rejt.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta, egyre gyakrabban találkoznak azzal a jelenséggel, hogy egyesek olyan albérleteket hirdetnek meg, melyeknek nem is tulajdonosaik.

„Egy példával élve előfordul, hogy egy paraméterei alapján havi 300 ezer forintért is kiadható ingatlant 250 ezer forintért hirdetnek meg, ami rendkívül csábítóan hangozhat. Ezután azzal hitegetik a helyszínre érkező potenciális bérlőket, hogy ha nem akarnak lemaradni, akkor rögtön szerződjenek is. A csalók aztán órákon belül többször is zsebre rakják a kéthavi kauciót és az első havi bérleti díjat, majd felszívódnak” – hívta fel rá a figyelmet.

A szakember szerint van, hogy egy héten akár tíz embert is odahívnak az érintett lakáshoz a bűnözők, és a példánál maradva így tízszer 750 ezer forintot, összesen 7.5 millió forintot raknak zsebre, amit a hiszékeny bérlők sosem látnak többé, mert hamis adatokat ad meg a másik fél.

Gadanecz Zoltán szerint ez az átverés kivédhető úgy, hogy ingatlanközvetítőn keresztül bérlünk lakást, ugyanis a cégeknek jogszabályi kötelezettségük azonosítani a kiadót és a bérlőt egyaránt tulajdoni lap illetve személyi igazolvány alapján. Ezzel gyakorlatilag nullára csökkentik a kockázatot.

A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint szintén minimalizálja a hibázási lehetőséget, ha ügyvédnél vagy közjegyzőnél és nem egy kávézóban, ismeretlen tanúk előtt írjuk alá a szerződést.

Előre kell kikötni minden kritériumot

Gadanecz Zoltán a potenciális visszaélésekkel kapcsolatban arról is szót ejtett, a papírozásnál mindenképpen ki kell térni arra a mellékletben, hogy milyen ingóságok vannak az ingatlanban, így érdemes dokumentálni azt is, hogy beköltözés előtt milyen értéktárgyak voltak megtalálhatók benne.

„A bérlőknek mindig le kell fixálniuk előre, hogy ha a mosógép, a televízió, a csaptelep vagy bármi más meghibásodik a lakásban, akkor annak a javítását ki fogja állni. Ezt már a legelején érdemes tisztázni, mert a tulajdonos adott esetben nem akarja majd visszaadni a kauciót, mondván azt felhasználta a szervízelésre” – említette.

Végezetül azt is hozzátette, hogy számba kell venni a szerződéskötésnél a karbantartási költségeket is, ilyen lehet a hűtő-fűtő berendezés, amit évente meg kell nézetni szakemberrel. Ez akár 40-50 ezer forintig terjedő tétel is lehet, amit egyáltalán nem mindegy, ki vállal magára és ha nincs előre egyeztetve, az feszültségeket szülhet.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás