Hirdetés
Kezdőlap Budapest MNB - Budavári Önkormányzat. Perel a bank
No menu items!

MNB – Budavári Önkormányzat. Perel a bank

A Magyar Nemzeti Bank szerint szerződést szegett a Budavári Önkormányzat azzal, hogy leszereltette a Szentháromság utcában, a Bölcs Vár előtti parkolást lehetővé tevő táblát.

Az MNB szerint a Budavári Önkormányzat az utóbbi hetekben számos – utólag valótlannak vagy félrevezetőnek bizonyult – állítást tett a bank alapítványai által felújított, Bölcs Vár néven oktatási, tudományos és kulturális célokat szolgáló ingatlannal kapcsolatban.

Miután bebizonyosodott, hogy az épület jogerős használatbavételi engedéllyel rendelkezik, a polgármesteri állítással ellentétben sem éttermet, sem borozót nem üzemeltet, zajterhelési határértéket meghaladó zajkibocsátást pedig egyik hivatalos zajmérés során sem állapítottak meg.

Bölcs Vár – MNB: elvette a parkolót az önkormányzat

Az önkormányzat a Facebook-oldalán mégis arról számolt be, hogy leszereltette a Szentháromság utcában az intézmény előtti parkolást lehetővé tevő táblát. Tették ezt úgy, hogy az MNB-nek 2024-ig szóló érvényes szerződése van négy parkolóhely kizárólagos használatára – áll a közleményben.

A fentiek alapján egyértelmű, hogy az önkormányzat a lépésével megszegte a fennálló és 2024. március 11-ig érvényes szerződést, figyelemmel arra is, hogy a megállapodás módosítására vagy megszüntetésére vonatkozó kezdeményezés nem érkezett.

“V. Naszályi Márta polgármesteri tevékenységének kezdete óta valótlan állításokkal és alaptalan vádakkal próbálja ellehetetleníteni a számos szakmai díjjal elismert módon felújított épületben működő, az ország tudományos tekintélyét folyamatosan növelő alapítványi és jegybanki tevékenységet” – írták le az MNB képviselői. Jelezték, hogy  az MNB megteszi az egyoldalú szerződésszegés miatt szükséges jogi lépéseket.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás