Hirdetés
Kezdőlap Tech Helyik adók is befizethetők a Díjnet applikációjával
No menu items!

Helyik adók is befizethetők a Díjnet applikációjával

Márciustól már helyi adók is befizethetők a Díjnet iCsekk mobilfizetési szolgáltatásán keresztül a közművek, telekommunikációs cégek, biztosítók és egyéb szolgáltatók számlái mellett.

A Díjnet Zrt. tájékoztatása szerint az országban elsőként Kiskunhalas és Hódmezővásárhely lakosai, illetve a települések helyi vállalkozásai élhetnek összesen 11 féle adónem – adók, pótlékok, illetékek – egyszerű, elektronikus kiegyenlítésének lehetőségével.  A Díjnetnél azzal számolnak, hogy a szolgáltatáshoz már csatlakozott két önkormányzatot tucatnyi további helyhatóság követhet majd.

A független e-számlakezelő rendszer, a Díjnet iCsekk néven futó fizetési megoldása az eddigi papíralapú adófizetést váltja ki. Az ügyfél az önkormányzattól kapott adóegyenleg-értesítőn feltüntetett QR-kódot leolvasva néhány gombnyomással, mobiltelefonja segítségével tetszőleges helyen és időben fizetheti be adóját. Ehhez le kell töltenie az ingyenes – iOS és Android platformon egyaránt elérhető – iCsekk alkalmazást az okos készülékére, az adónemek kiegyenlítésére pedig bármilyen, internetes fizetésre alkalmas bankkártya vagy hitelkártya felhasználható.

Garamszegi Tamás, a Díjnet Zrt. vezérigazgatója elmondta: a korszerű fizetési módszerek – különösen, ha azokhoz a mobilfizetés mellett e-számlaküldési szolgáltatás is kapcsolódik majd – már rövidebb távon is jelentős költségmegtakarítást eredményeznek az önkormányzatok számára, miközben az egyszerű fizetési lehetőség miatt a kinnlevőségek összege is érezhetően csökkenthető. Közlése szerint jelenleg is több száz önkormányzattal tárgyalnak a rendszerhez történő csatlakozásról, és már a közeljövőben számos további település, illetve budapesti kerület lakóinak lesz lehetősége a helyi adók egyszerű, elektronikus befizetésére.

A Magyar Posta és a Takarék Csoport közös tulajdonában lévő Díjnethez csatlakozott számlakibocsátók száma jelenleg 30.

A Díjnet regisztrált ügyfeleinek száma meghaladja a 675 ezret, 11 év alatt a rendszeren keresztül közel 45 millió darab számlát mutattak be – ebből csak tavaly 9,2 milliót -, amelyből 4,4 milliót a rendszeren belül bankkártyával, mobiltelefonos fizetéssel, internetbanki fizetéssel, illetve csoportos beszedési megbízással rendeztek az ügyfelek – tette hozzá az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás