A francia szakszervezetek legendásan harcosak. A konzervatív német véleményformálók attól tartanak, hogy a jövőben Európa legnagyobb gazdaságát mind gyakran fogják sztrájkok bénítani. Ennek bizonyítékát látják a német vasutasok újabb, egy hetes munkabeszüntetésében. A statisztikák szerint egyelőre nem kell francia állapotoktól tartani Németországban.
Francia vasút = TGV + sztrájk
Egy hét napos vasúti sztrájk, mint amilyen szeptember elején Németországban zajlott, legalább úgy részei Franciaországnak, mint ahogy a legendás nagysebességű vonat, a TGV. A sztrájkok azonban sokkal hosszabb múltra tekintenek vissza, mint a szupervonat. 1947 óta nem telt el év a francia vasutasok munkabeszüntetése nélkül.
Még a pandémia és az abból lett sosem látott gazdasági válság által meghatározott 2020-ban is sztrájkoltak a francia vasutasok. Holott a kormány pótolta a rövidített munka miatt kiesett béreket, átvállalat az államvasút, az SNCF 35 milliárdos adósságát és a konjunktúra-programban sok milliárdos vasúti fejlesztéseket vett be. Munkabeszüntetés volt már idén is, pont az újraindító turizmus számára kulcsfontosságú júliusban.
A munkát beszüntető vasutasok ritkán tudják megbénítani a teljes forgalmat. Néhány éve a munkavállalóknak 48 órával a sztrájk kezdete előtt jelezniük kell a részvételi szándékukat, az SNCF-nek pedig megengedi a sztrájktörvény a munka átszervezését. Az államvasútnak a 48 óra rendszerint elegendő az ideiglenes menetrendek kidolgozására. Arra is, hogy a forgalmi képesítéssel rendelkező irodai dolgozókat átvezényeljék a pályaudvarokra és a mozdonyokra. Ennek ellenére a sztrájkok szinte mindig járatok sokaságának törlését, jelentős késéseket és az utasok felháborodását okozzák.
A franciáknak elegük van
„Az SNCF példája jól mutatja, milyen, amikor egy ország vasútját a szakszervezet dominálja” – véli a konzervatív-liberális Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) kommentátora. Pedig a francia munkavállalói érdekképviseletek az elmúlt években sokat veszítettek befolyásukból, így például már nem kell a jóváhagyásuk a személyzeti döntésekhez. Az SNCF dolgozói elsősorban a növekvő privát konkurencia miatt nem engedhetnek meg maguknak annyit, mint korábban. Azt sem hagyhatják figyelmen kívül, hogy minden korábbinál kisebb a sztrájkok társadalmi támogatottsága.
„A franciák többségének elege van abból, hogy az államnak rendszeresen át kell vállalnia az SNCF mindig újratermelődő adósságát és a vasutasok ezt a közlekedés rendszeres megbénításával hálálják meg az adófizetőknek” -írja az FAZ. Majd hozzáteszi: legalább ilyen rossz néven veszik, hogy a közlekedési minisztérium mindig a zsebébe nyúl, hogy véget vessen a munkabeszüntetéseknek. Így volt ez idén júliusban is: amikor a regionális sztrájkokból országos lett, a szaktárca a fizetésemelés mellett egyszeri prémium fizetésére is adott forrást az SNCF-nek. Minden dolgozó 370 euró fizetéskiegészítést vihetett haza a sztrájk befejezéséért cserébe.
Tavaly különösen nagy volt a felháborodás, amikor a vasutasok a válság ellenére hetekig újra és újra munkabeszüntetéssel próbálták megakadályozni Emmanuel Macron vasút- és nyugdíjreformját. Az SNCF-ről alkotott vélemény olyan mélyre süllyedt, hogy a társaság idén tavasszal kénytelen volt PR-kampányba kezdeni: egy hétig 35 euróért adta a TGV jegyek negyedét.
Nem a munkavállalói jogokról szól
A munkavállalói érdekképviseletek ahogy Franciaországban, úgy Németországban is legalább annyira használják a sztrájkokat saját befolyásuk növelésére, mint a munkavállaói követelések érvényesítésére.
A franciák jól ismerik, ami most Németországban zajlik: egy kisebb szakszervezet sztrájkot hirdet, hogy kedvezőbb munkafeltételeket harcoljon ki a tagjainak és ezzel magához csábítsa a nagyobb szakszervezet tagjait. Az 1867-ben (!) mozdonyvezetői érdekképviseletként alakult GDL-nek az elmúlt évekig csak masiniszták voltak a tagjai és az utóbbi időszak intenzív toborzókampánya ellenére is csak 9.000 más területeken dolgozó vasutas van a 38 ezer tag között. Elenyésző alacsony szám a (Deutsche Bahn) DB 219 ezer alkalmazottjához viszonyítva.
„A hagyományos szakszervezetek egyre nehezebb helyzetben vannak az egyre több kisebb érdekképviselet miatt” – véli az Université de Dijon szakszervezetekre szakosodott szociológia professzora, Dominique Andolfatto. Korábban Franciaországban szinte minden vasutas a CGT tagja volt.
Csökkenő befolyás
A legnagyobb, korábban a Kommunista Párthoz közel álló szakszervezeti szövetsége folyamatosan veszít a befolyásából. A SNCF-nél működő üzemi tanács 2020-as újraválasztásán a CGT csak a szavazatok 36 százalékát kapta. A korábban jelentéktelen érdekképviselet, a SUD Rail megszerezte a voksok 16,5 százalékát. „A SUD Rail sikerrel rombolta le a CGT imázsát. Sok vasutas már egyfajta díszletellenzéknek tartja a nagymúltú szakszervezetet, amely legalább annyira képviseli a menedzsment, mint a vasutasok érdekeit” – véli Andolfatto, aki a SUD Rail aktivistáit különösen vehemensnek tartja: „Hidegen hagy őket, mennyi kellemetlenséget okoznak az utazóknak.”
Pedig a CGT-t az SNCF-nél vezető Laurent Brun is elszántságáról híres. A 650 ezer tagot tömörítő CGT legbaloldalibb és a munkabeszüntetéseket leginkább pártoló vezetői közé tartozik. Rendszeresen vádolja a CGT elnökét, Philippe Martinezt túlzott visszafogottsággal. Sok vasutas azonban nem tartja már hitelesnek a másik vezetőt. Az évtizedes szakszervezeti múltra visszatekintő, 40 éves Brunsot, aki szinte egész aktív életét a CGT-ben töltötte.
A vasutasok többsége valószínűleg a hitelesség és nem a keménységet hiánya miatt fordít hátat a CGT-nek. Ezt bizonyítja, hogy 2020 óta a második legerősebb szakszervezet a 20 százalékos támogatottságú, a hagyományos baloldali szakszervezeti ideológiától távol álló, pragmatikus és kompromisszumkész UNSA.
A túlélésért küzdenek
A szakszervezeteknek létkérdés a vasutasok elégedettsége. Ugyanis a szakszervezeti mozgalomnak Franciaországban évek óta leáldozóban a csillaga. Napjainkban már csak a francia dolgozók 8 százaléka tag. Miközben az uniós átlag 23 százalék. Ezzel Franciaország fényévekre van a skandináv államoktól (Finnország 74%, Svédország 70%, Dánia 67%), de még a korábban ritkábban sztrájkoló németek között is kétszeres, 18 százalék a szakszervezeti tagok aránya.
Újabban a COVID és nem a munkabér ad okot vitára az SNCF és a vasutas érdekképviseletek között. Augusztus óta csak Green Pass-al lehet felszállni a távolsági szerelvényekre. Miután gyakran verbális és nem ritkán fizika támadás érte az ezt ellenőrizni köteles kalauzokat, a SUD Rail felhívta a tagjait, hogy mellőzzék a kontrollt. Szinte az összes kalauz követte a felhívást, a CGT tagok is. A legnagyobb szakszervezeti szövetség ennek ellenére továbbra sem csatlakozik a SUD Rail felhívásához. „A vasutasok minden bizonnyal ismét igazolva látják, hogy a CGT csak látszat-érdekképviselet” – véli Andolfatto.
Az SNCF menedzsmentjének hosszú távon is be kell rendelkeznie a több szakszervezettel folytatott küzdelemre. A francia jog szerint ugyanis csak kivételes esetekben lehet egy érdekképviselet tevekénységét korlátozni. Németországgal ellentétben nem lehet indok, hogy nem reprezentatív. Utoljára a ’90-es évek elején sikerült az SNCF-nek kiebrudalnia egy szakszervezetet: a bíróság bizonyítva látta, hogy az akkoriban a Jean-Marie Le Pen nevével fémjelzett Nemzeti Fronthoz közel álló szakszervezet nem tartja tiszteletben a ’köztársaság értékeit’.
Németország: jogi eszközökkel a francia viszonyok ellen
A Németországban most folyó sztrájkkal összefüggésben a német vasúttársaságnak sem sikerült jogi siket elérnie. A bíróság jogszerűnek mondta ki a mozdonyvezetői szakszervezet, a GDL néhány hónap alatt harmadik, egy hetes munkabeszüntetését. Ezt az akciót már több, rövidebb sztrájk is megelőzött az elmúlt hetekben.
„A harcunk jogszerű és arányos. Nem írhatja elő nekünk a DB menedzsmentje, mikor és mennyi ideig sztrájkolhatunk” – nyilatkozta a frankfurti bíróság döntése után Claus Weselsky, a GDL vezetője.
„Nem vitatjuk a munkavállalók sztrájkhoz fűződő jogát, a mostani munkabeszüntetés azonban két szakszervezet közötti hatalmi játszmáról szól” – indokolta a DB vezérigazgatója, Martin Seiler, miért fordultak bírósághoz. Ebben a vonatkozásban a bíróság részben követte a menedzsment álláspontját.
A bíróság kimondta, hogy azoknál a cégeknél, ahol több szakszervezet működik, a munkáltató csak a reprezentatívval köteles kollektív szerződést kötni. Ezért az alapvetően mozdonyvezetőket tömörítő GDL nem hívhat fel munkabeszüntetésre olyan üzemegységekben, például a pályaudvarokon, ahol nem képviseli a munkavállalók többségét.
Megalapozatlan német félelmek
A GDL-nek az egy sztrájkjával ismét sikerült megbénítania a német vasúti közlekedést: a 18.700 masinisztából 10 ezer 800 részt vett a sztrájkban, a távolsági vonatok 70, a regionálisak 60 százalékát törölni kellett.
A GDL-t minden bizonnyal a harc folytatására fogja sarkalni a nem mozdonyvezető vasutasok érdekében, hogy a szakszervezet 9.000 nem masiniszta tagja közül 7.600 részt vett a munkabeszüntetésben.
Weselsky még a mostani sztrájk vége előtt bejelentette, hogy nem érik be a DB ajánlatával. (Idén 1,4%, jövőre 1,8% béremelés és 600€ egyszeri korona-prémiummal). Kitartanak a követelésük mellett (4,8% bérfejlesztés és 1.300€ egyszeri korona-prémium).
A látszat azonban csal, Németországban európai összehasonlításban kevés a sztrájk. Az alacsony érdekképviseleti szervezettség ellenére továbbra is a franciák sztrájkolnak a legtöbbet. 2019-ben ezer munkavállalóra 110 munkabeszüntetés miatt kiesett munkaóra jutott.
A második helyen a szomszédos, többségében francia nyelvű Belgium áll 98 munkaórával. A skandináv államokban 50 körül mozog a szám. A németek a keveset sztrájkolók közé tartoznak 17 órával.
Szinte alig sztrájkolnak a magyarok, az osztrákok és a svájciak. Mindhárom országban ezer munkavállalóként mindössze 2 munkaóra esett ki sztrájk miatt 2019-ben.
Petrus Szabolcs
