Kezdőlap Kül-hon Nacsa Lőrinc: idén is indul a Diaszpóra Program
No menu items!

Nacsa Lőrinc: idén is indul a Diaszpóra Program

Nacsa Lőrinc

Idén is meghirdeti a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága és a Rákóczi Szövetség a Diaszpóra Programot. Jelentkezni csütörtöktől lehet.

Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón felidézte, hogy a program 2016-ban indult, a Rákóczi Szövetség pedig évtizedek óta dolgozik a magyar nemzetért, kiemelkedő munkát végezve.

Hozzátette: programjaikra – amelyekre jelentkezni január 23-ától lehet – a 10-25 éves fiatalokat várják, “azokat, akik a magyar nemzet építőkövei lesznek azokon a helyeken, ahol élnek”. Tavaly 700 fiatal jelentkezett a programra.

Az MTI tudósítása szerint Nacsa Lőrinc kiemelte: 2010 óta különös figyelem irányul a diaszpóraközösségekre a kormány részéről; létrehozták az évente ülésező diaszpóratanácsot, elindították a Kőrösi Csoma Sándor-programot és a hétvégi magyar iskolák találkozóját, amelynek keretében már több mint 260 akkreditált magyar iskola működik a diaszpórában.

Ezeken kívül 2018 óta nyílt pályázatokkal támogatják a diaszpóraközösségeket és -szervezeteket, hiszen ezek is rengeteget tesznek azért, hogy a diaszpórában élő magyarság megélhesse identitását, kultúráját, megőrizze magyarságát.

Az államtitkár szerint az idei programokra akár ezer fiatal is érkezhet Magyarországra.

A Diaszpóra Program fontos kapocs a fiatalok számára, akik talán soha nem jártak Magyarországon, mégis magyarként élnek az anyaországtól több ezer kilométerre – fogalmazott Nacsa Lőrinc.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke rendkívül megtisztelőnek nevezte, hogy 2016 óta megszervezhetik a programokat, amelyeken eddig – két koronavírusévet leszámítva – több mint négyezer fiatal vett részt.

Ismertette: jelentkezni csütörtöktől lehet a 11 programelemre.

Az első program a csíksomlyói búcsú lesz, amelyre zarándokvonattal utazhatnak a diaszpórából érkező fiatalok. Nyáron tematikus táborokat szerveznek, decemberben pedig meghirdetik az adventi programot, amelyre a tapasztalatok szerint inkább a déli féltekén élők érkeznek nagyobb számban – jelezte.

Kitért arra: minden Magyarországra érkező fiatalnak megpróbálnak lehetőséget teremteni arra, hogy “átlépje a határt”, és olyan tapasztalattal tudjon hazamenni a Kárpát-medencéből, hogy találkozott anyaországi és külhoni magyarokkal.

Csáky Csongor elmondta, tavaly a nyári táborokba 32 országból érkeztek fiatalok.

A programok során az alapértékeket szem előtt tartva mindig törekednek a megújulásra, biztosítva, hogy magyarságukban megerősödve térjenek haza a fiatalok – tette hozzá Csáky Csongor.

Tapasztalatok szerint sok itt táborozó középiskolás fiatal későbbi egyetemi tanulmányaira magyar intézményt választ – fűzte hozzá.

A Rákóczi Szövetség bízik abban, hogy ezek a programok hozzájárulnak a Kárpát-medencében és a diaszpórában élők közötti szorosabb kapcsolathoz, és hisznek abban, hogy ez egy befektetés a magyar nemzet jövőjébe.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás