Kezdőlap Agrár Nagy István: 60 százalékkal nagyobb a termelési potenciál
No menu items!

Nagy István: 60 százalékkal nagyobb a termelési potenciál

A magyar mezőgazdaságban a jelenleginél 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál van – mondta az agrárminiszter a 32. Bábolnai Gazdanapok csütörtöki megnyitóján.

Nagy István hozzátette, az agrárvállalkozások akkor lehetnek versenyképesek, ha gyakorlatukba átültetik a legkorszerűbb módszereket, ezért a jövő a precíziós gazdálkodásé.

A miniszter kiemelte: az agrárgazdaság korszakváltását Magyarország digitális agrárstratégiája segíti, amely elsőként készült el Európában. Az adatok gyűjtésével, elemzésével és közreadásával, valamint a technológiai folyamatok automatizálásával növelhető a termelés és teljesíthetők a környezetvédelem feltételei.

A minisztérium a nemzedékváltásra is kiemelt figyelmet fordít, mivel a gazdatársadalomban az 55 év felettiek aránya meghaladja az 50 százalékot, míg a 35 évnél fiatalabbak aránya mindössze 6,1 százalék – mondta a tárca vezetője.

Nagy István elmondta, a nemzedékváltó mezőgazdasági termelőket segítő Fiatal gazda programban több mint 40 milliárd forintos támogatásról született döntés 1040 gazdálkodó beruházásaihoz kapcsolódva.

A fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása című pályázaton 1300 kérelmező több mint 15 milliárd forintot kapott.

A miniszter kiemelte, az agrár-felsőoktatásban részt vevők száma 2018-ban közel 10 ezer fő volt, ez európai viszonylatban is jelentősnek mondható. Gyakorlatba átültetett tudásuk által a magyar agrárium a jövőben az európai mezőgazdaság élvonalához tartozhat.

A megnyitó után miniszteri különdíjat vehetett át a kukorica-betakarító adapterek magyar fejlesztésében elért eredményekért a Linamar Hungary Zrt. Oros Divíziója.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara különdíját a Sokoró Ipari és Kereskedelmi Kft. kapta a talajművelő eszközök gyártása és az utánpótlás-nevelésben elért eredményeiért. A rendezők és szervezők különdíját az Agrotec Magyarország Kft. vehette át.

A miniszter szerint 60 százalék potenciál tartalék van a mezőgazdaságban.

A 32. Bábolnai Gazdanapokat idén közel 20 ezer négyzetméteren, több mint 200 kiállító részvételével rendezik, a programsorozat a 79. OMÉK társrendezvénye. A rendező a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, a Magyar Mezőgazdaság Kft. a kiállítás szervezője.

Az első nap a határon túli gazdák napja, akik a Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról és a Felvidékről látogatnak el Bábolnára. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségével és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen várják a gazdákat, akik megismerkedhetnek a technológiai újdonságokkal és a szaktanácsadói ponton lehetőségük lesz konzultálni szakmai kérdésekről.

A Bábolnai Gazdanapok második napján “Szakiskolai Napot” tartanak. A szakiskolai diákoknak bemutatják a mezőgazdasági szakma érdekességeit, és kipróbálhatják az erőgépeket.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően folytatódik a SMARTFARM konferenciasorozat több mint 50 cég és intézmény közreműködésével. Az idei év újdonsága, hogy a legújabb “okos” talajművelő eszközöket egy több mint 30 méteres interaktív talajszelvényben mutatják be, egymással összehasonlító módon.

Az idei Gazdanapok különlegessége, a traktor-tesztvezetési lehetőség, valamint a rakodógép-kezelők “dühöngője”. Egy társaság mindennap drónbemutatót tart a kiállítás füves területén, ahol a permeteződrónok használatával ismerkedhetnek a látogatók.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás