Kezdőlap Világgazdaság Német külügy: egyedül Putyin felelős a magas energia- és élelmiszerárakért
No menu items!

Német külügy: egyedül Putyin felelős a magas energia- és élelmiszerárakért

Egyes egyedül Vlagyimir Putyin felelős az energia-, és az élelmiszerárak emelkedéséért, az orosz elnök szándékosan idézi elő a drágulást, amellyel világszerte bizonytalanságot és instabilitást akar elérni – jelentette ki a német külügyminiszter.

Annalena Baerbock a dán diplomácia vezetőjével, Jeppe Kofoddal folytatott megbeszélése után, kettejük tájékoztatóján elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök “fegyverként használja az éhezést” az Ukrajna ellen folytatott háborújában.

Szerinte ezt mutatja, hogy az orosz hadsereg magtárakat rombol le, mezőgazdasági területeket bombáz és blokád alá veszi a kikötőket, amelyekből el lehetne szállítani a terményt a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozó Ukrajnából – mondta a német külügyminiszter.

Szavai szerint Oroszország “gabonaháborút folytat“, vagyis megbénítja az ukrajnai gabonaexportot, hogy megosztottságot idézzen elő az Ukrajna elleni “brutális támadó háborút” elítélő 141 ország körében.

A háború világszerte érezhető következményeiért, köztük az energia és az élelmiszerek árának emelkedéséért egyedül Vlagyimir Putyin felelős, a drágulás pedig a “tudatos háborús stratégia része“, és az a célja, hogy világszerte bizonytalanság és instabilitás keletkezzék, és elterjedjen az az érzés, hogy a háború miatt elrendelt szankciók nem is Oroszországot, hanem más térségeket sújtanak – fejtette ki Annalena Baerbock.

Annalena Baerbock. Fotó: Wikipedia

Aláhúzta, hogy ezzel a törekvéssel szembe kell szállni, ezért a világ legnagyobb ipari államait összefogó G7 csoportban már el is kezdték az egyeztetéseket arról, hogy milyen “alternatív útvonalakon” lehet biztosítani az ukrajnai gabonaexportot. Ez lesz a téma New Yorkban is, egy szerdai találkozón, amelyet amerikai partnerek szerveznek – ismertette a miniszter, hozzátéve, hogy személyesen vesz részt ezen a tanácskozáson.

Annalena Baerbock arról is szólt, hogy Törökország fenntartásai ellenére bízik Finnország és Svédország NATO-csatlakozásában. Mint mondta, “van néhány nyitott kérdés a török oldalról“, amelyet meg kell vitatni és véghez kell vinni a védelmi szövetség bővítését, méghozzá gyorsan, hiszen “mindenki tudja, hogy ez döntő, történelmi pillanat egy nagyon drámai helyzetben“.

Hangsúlyozta, hogy a szövetség tagjai biztonsági garanciákat nyújtanak a két skandináv országnak, ha elhúzódik a tagsági kérelem benyújtása és a tagság megszerzése közötti átmeneti időszak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás