Kezdőlap Agrár Növényvédő szerek - a méhek védelmére figyelmeztet a Nébih
No menu items!

Növényvédő szerek – a méhek védelmére figyelmeztet a Nébih

A növényvédelmi jogszabályok, előírások betartásával minimálisra csökkenthető a méhekre jelentett kockázat – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

A Nébih közlése szerint tilos a méhek által látogatott területeken a méhekre kifejezetten veszélyes vagy kockázatos besorolású növényvédő szer használata. E területek közé nemcsak a virágzó kultúrnövények tartoznak, hanem a méhek által látogatott összes növény, így akár az is, ha a tábla a méhek vonulási útjába esik.

Közölték: a méhekre mérsékelten veszélyes készítményeket csak méhkímélő technológiával lehet kijuttatni. Ezzel a technológiával azonban a méhekre mérsékelten veszélyes készítmények közül is csak azokat lehet felhasználni, amelyekre a hivatal honlapján elérhető engedélyokirat engedélyt ad. A méhekre nem jelölésköteles készítményekkel a kezeléseket egyéb korlátozás nélkül végezhetik a termelők.

A növényvédő szerrel történő kezelés bejelentési kötelezettsége a települési jegyzőhöz már megszűnt, mivel a mögötte levő kockázatos technológiát már kivezették a gyakorlatból. Ezzel párhuzamosan a növényvédő szer kínálat is jelentősen változott: egyrészt a gyártók “belátása”, másrészt a rájuk vonatkozó jogszabályok folyamatos szigorítása miatt. Ennek köszönhetően gyakorlatilag már minden növénykultúrában rendelkezésre állnak olyan növényvédő szerek, amelyek kiválthatják a méhekre kifejezetten kockázatos vagy veszélyes készítmények alkalmazását – közölte a Nébih. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...