Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság OECD: tízéves mélypontra zuhanhat a világgazdaság
No menu items!

OECD: tízéves mélypontra zuhanhat a világgazdaság

A gazdasági és pénzügyi válság óta a legnagyobb visszaesésre kell számítani a világgazdaság teljesítményében a koronavírus-járvány kitörése miatt – írja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) világgazdasági helyzetjelentésében.

Az OECD szerint a világgazdasági növekedés a tavalyi 2,9 százalék után az idén legfeljebb 2,4 százalékos lehet, a legalacsonyabb 2009 óta.

Az OECD ezzel 0,5 százalékponttal rontotta a tavaly novemberben kiadott világgazdasági prognózisában jelzett 2,9 százalékos globális GDP-növekedést. Abban az esetben viszont, ha a vírusfertőzés elharapódzik Ázsiában, Európában és Észak-Amerikában, a növekedési ütem akár 1,5 százalékra is csökkenhet.

Azzal a feltételezéssel élve pedig, hogy a koronavírus-járvány az első negyedévben Kínában túljut a csúcson, a 2021-es globális GDP-növekedési előrejelzését 0,3 százalékponttal 3,3 százalékra javította az OECD.

Kínában a GDP-növekedés az idén 5 százalék alá csökkenhet, mielőtt jövőre ismét 6 százalék fölé emelkedne. A kínai GDP-növekedés a tavalyi 6,1 százalék után az idén 4,9 százalék lesz, ami 0,8 százalékpontos rontás a novemberi előrejelzéshez képest, jövőre pedig 6,4 százalék, ami viszont 0,9 százalékpontos javítás.

A G20-ak gazdasági növekedése a 2019-es 3,1 százalék után az idén a novemberi prognózis 0,5 százalékpontos rontásával 2,7 százalék lesz, jövőre pedig 0,2 százalékpontos felfelé javítással 3,5 százalék.

Németország az idén 0,3 százalékos GDP-növekedést érhet el, ami a novemberi prognózis 0,1 százalékpontos rontása. A jövő évi növekedés pedig 0,9 százalék lehet, a novemberi előrejelzéssel megegyező. Tavaly 0,6 százalékkal nőtt a német gazdaság.

Az euróövezet az idén 0,8 százalék, jövőre 1,2 százalék GDP-növekedést ér el az OECD szerint. Az idei növekedési előrejelzést 0,3 százalékponttal rontotta az OECD, a jövő évin nem változtatott. Tavaly 1,2 százalék volt az euróövezeti növekedés.

Az OECD azonnali és hathatós intézkedések meghozatalára szólítja fel a kormányokat gazdasági elemzésében a vírusjárvány gazdaságfékező hatásának kivédésére.

Az OECD elemzésében rámutat, hogy a vírus megjelenése előtt már észlelhetőek voltak a csökkenést követően a feldolgozóipari termelés stabilizálódásának jelei, bár a gazdasági aktivitás továbbra is gyengének volt mondható. A pénzügyi kondíciók is javultak az életbe léptetett monetáris intézkedéseknek köszönhetően.

A vírusfertőzés kitörése viszont jelentős mértékben rontotta a rövid távú növekedési kilátásokat. A globális gazdasági növekedés üteme ezért az idén lassulni fog és 2021-ben kezdi majd meg fokozatosan visszanyerni lendületét.

Az OECD a vírusfertőzés terjedésének megfékezését szolgáló járványügyi intézkedések mellett célzott pénzügyi és monetáris intézkedéseket javasol a gazdasági károk kivédésére és kompenzálására. Növelni kell az egészségügyi intézmények pénzügyi támogatását, valamint ellentételezni kell a legsérülékenyebb társadalmi rétegek terheit.

Pótlólagos likviditást kell juttatni a pénzügyi rendszerbe annak érdekében, hogy a bankok a likviditási gondokkal szembesülő vállalatok, különösen a kis- és középvállalatok segítségére siethessenek. A bankok finanszírozási képességét a kötelező tartalékráta csökkentésével is lehet javítani. Adókedvezményeket, adófizetési haladékokat lehet nyújtani az érintett vállalatoknak, valamint csökkenteni lehet energiafelhasználási költségeiket.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.

A vártnál erőteljesebben nőtt az Alphabet negyedéves nyeresége és bevétele

A bevétel 18 százalékkal, 113,83 milliárd dollárra nőtt 96,47 milliárd dollárról.
Hirdetés

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...