Kezdőlap Hírek Opelt és tíz évnél idősebb kocsit kerestek a legtöbben az idén
No menu items!

Opelt és tíz évnél idősebb kocsit kerestek a legtöbben az idén

A használt autók forgalma rekordot dönthet az idén Magyarországon erre utal az első háromnegyed év forgalma, noha ez az autócser lendület kifulladni látszik – prognosztizálja a Das WeltAuto. 

A cég a Datahouse adatait idézve ismerteti: az idén január és szeptember között 573 722 használt autó került új tulajdonoshoz, 13,7 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában. Hozzáteszik, hogy 2017-ben még 26,5 százalékot nőtt a piac az első háromnegyed év alatt, 2016-hoz viszonyítva.

Tavaly a teljes évben 687 991 használt kocsit írtak át, 10,9 százalékkal többet, mint 2016-ban – közölték korábban.

Megjegyzik: a használtautó-import ugyanakkor lejtmenetbe kapcsolt, az idei harmadik negyedévben 2,4 százalékkal kevesebb (40 902 darab) használt kocsit hoztak be az országba, mint egy évvel korábban, hat év után ez volt az első negyedév, amikor visszaesett a behozatal.

Az idén átírt járművek 77,5 százaléka 10 évnél idősebb volt, az ötéves vagy annál fiatalabb kocsik aránya pedig mindössze 12,8 százalék – hívja fel a figyelmet Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója, rámutatva: az emberek túlnyomó része továbbra is készpénzre vesz autót, és alapvetően rövid távra keres megoldást. A hazai autóállomány átlagéletkora közel tizennégy év – figyelmeztetett.

Kitért arra, hogy a dízelautók iránti kereslet tapasztalataik szerint az elmúlt időszak negatív hírei ellenére nem csökkent, mivel korlátozásokat csak a régi, Euro IV, illetve Euro V kibocsátási norma szerinti autóra vezetnek be néhány nyugat-európai nagyváros belvárosában. A Das WeltAuto hálózatában továbbra is népszerűek a gázolajjal hajtott modellek, mivel gazdaságosságban továbbra is verhetetlenek – fűzte hozzá.

A magyarországi használtautó-piacon az Opel 13,5 százalékos részesedést hasított ki a kilenc hónap alatt (77 168 autó), a második 9,9 százalékos részesedéssel a Volkswagen (56 824 autó), a harmadik legnépszerűbb márka a Suzuki (56 739 autó) lett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás