Kezdőlap Agrár Paprika vetőmagok tesztje - melyiket vessük a kiskertbe?
No menu items!

Paprika vetőmagok tesztje – melyiket vessük a kiskertbe?

Kiskerti paprika vetőmagokat tesztelt a Nébih: a huszonhárom termék közül kettőnél a csírázóképességgel adódtak gondok, hétnél pedig az ígértnél kevesebb magtömeg és darabszám miatt indul fogyasztóvédelmi eljárás.

Nyaranta leginkább a “tölteni való”, azaz a TV-paprikák a népszerűek, így a tavaszi időszakban ezek vetőmagjait tesztelte a Szupermenta. A szakemberek a kistasakos, kiskerti vetésre szánt vetőmagokat vizsgálták meg. Íz szempontjából 14 édes, 5 csípős, valamint 4, a csomagolási információk alapján nem azonosítható termék került a tesztbe.

A Nébih laboratóriumaiban a szakemberek azt vizsgálták, található-e a vetőmag csomagokban idegen, paprikától eltérő fajú mag, valamint GMO.

Az eredmények alapján két termék csírázóképessége nem érte el a rendeletben előírt százalékot, és mivel éppen ez a vetőmagok egyik legfontosabb tulajdonsága, a hatósági felügyelők a termék visszahívására kötelezték a forgalmazókat a boltokból

A tömegmérés és a mag darabszám vizsgálat eredményeképp derült ki, hogy hat mintánál a vetőmagok tömege kevesebb volt a csomagoláson feltüntetettnél, egy esetben pedig a tényleges darabszám nem felelt meg a jelölésen szereplő adatoknak. A Nébih tájékoztatta az érintett vetőmag-forgalmazókat a problémáról, a fogyasztóvédelmi hatóságnál pedig eljárás indítását kezdeményezte.

A paprika vetőmagok jelölésére, a termékinformációra, a származás feltüntetésére, valamint egyéb, a tasakon feltüntetett információknak való megfelelés, például a fajta megnevezés szempontjából mindent rendben találtak az ellenőrök és abban is, hogy a vetőmagok a minőséget megóvó és zárt csomagolásban kerülnek a vásárlók elé.

A termékteszt végeredménye:

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás