Hirdetés
Kezdőlap Kül-hon Potápi: a cselekvő nemzet éve lesz 2022
No menu items!

Potápi: a cselekvő nemzet éve lesz 2022

Potápi: a kormány 2010 óta megtízszerezte a külhoni magyarság támogatását. Fotó: MTI/Kiss Dániel

A cselekvő nemzet éve lesz 2022 – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az idei év tematikus programjait ismertetve.

Potápi Árpád János hangsúlyozta: a legfontosabb nemzetpolitikai alap egy erős Magyarország létezése, mert az a határon túli magyarság számára is egy biztos pont. Egy olyan érdekképviseletet jelent, amely ki tud állni a határon túli magyarok érdekében különböző fórumokon, a magyar Országgyűlésben, Brüsszelben és Közép-Európában is – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a kormány célja már 2010 óta az, hogy Magyarországot egy gyenge országból egy életerős, cselekvőképes és erős Magyarországgá tegyék.

Az elért nemzetpolitikai eredményekről szólva Potápi Árpád János kiemelte: már 1 millió 172 ezer külhoni magyar vált közjogilag is a magyar nemzet részévé azzal, hogy megkapta az állampolgárságot. A kormány 2010 óta megtízszerezte a külhoni magyarság támogatását, erős intézményrendszert építettek ki, gondoskodnak a magyar közösségekről, valamint növelték a szülőföld megtartó erejét – sorolta.

Beszámolt arról is, hogy Magyarország évente több mint ötezer intézményt és szervezetet támogatott, a minőségi anyanyelvi oktatást pedig 300 ezer gyermek számára tették lehetővé a Kárpát-medencében és a diaszpórában. Sportszer támogatásban 1500 iskola részesült, továbbá 1600 templomot vagy egyházi közösségi teret újítottak meg vagy építettek fel, az önkormányzatok közt pedig 2015 óta ezer új testvérkapcsolat jött létre – foglalta össze az eredményeket.

Potápi Árpád János szerint a magyarságnak mindenhol legalább a számarányának megfelelően kell képviseltetnie magát, a Kárpát-medencében pedig minden országban parlamenti szinten is jelen kell lenni.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár célként tűzte ki az erős intézményi háló fenntartását, az iskolásoknak szóló “okos doboz” online tartalmának bővítését, a Polgár Judit által kialakított “sakktesi” módszer eljuttatását a külhoni oktatási intézményekbe, és a mindennapos testmozgást segítő programok indítását.

Az anyaország támogatja és megerősíti a külhoni magyarság – köztük mintegy 30 ezer nagycsalád és 413 ezer idős ember – mindennapjait segítő gondoskodó közösségeket – mondta a politikus példaként említve a Vajdaságban létrehozott tanya- és falugondnoki szolgálatot.

Hozzátette: szeretnék kiterjeszteni a Kárpát-medencében jól működő gyakorlatokat – köztük a Vajdaságban már bevezetett és Erdélyben kiépítés alatt álló védőnői hálózatot – a külhoni régiókra is. Emellett erősítenék a gyermekgyógyászok közti együttműködést, az időseket segítő közösségi hálót, rendszerszintűvé tennék a sajátos nevelésű, fogyatékkal élő, szociálisan rászoruló gyerekekkel való foglalkozást, és a megváltozott munkaképességűekre is figyelmet fordítanának.

A szülőföld megtartó erejének növelése érdekében az elmúlt 12 évben 145 tangazdaságot és tanműhelyt fejlesztését támogatta a magyar kormány, több alkalommal megszervezték a Kárpát-medencei vállalkozók találkozóját, és mentorprogramot is hirdettek, 500 vállalkozó “cselekvő együttműködésével” – jelentette ki.

Potápi Árpád János azt kérte a határon túl élő magyar állampolgároktól, hogy vegyenek részt az idei országgyűlési választásokon, és voksukkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy az Országgyűlés egyben nemzetgyűlés is legyen. Megjegyezte: a választási részvételhez a külhoni magyarok regisztrációjára március 9-éig van lehetőség.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás