Hirdetés
Kezdőlap Kül-hon Potápi: a Kőrösi Csoma Sándor Program új lendületet vitt a diaszpórába
No menu items!

Potápi: a Kőrösi Csoma Sándor Program új lendületet vitt a diaszpórába

A Kőrösi Csoma Sándor Program a magyar nemzetpolitika egyik sikertörténetévé vált, amelynek eredményeképpen új lendületet vett a magyar élet a diaszpórában. Erről Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszélt a 2020. évi program déli féltekén szolgálatot teljesítő ösztöndíjasainak záró konferenciáján, amelyet az idén online tartanak.

A konferencián a Latin-Amerikában, Ausztráliában, Új-Zélandon és Dél-Afrikában szolgálatot teljesítő ösztöndíjasok és mentoraik vesznek részt.

Az államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta: 2013-ban úttörő jelleggel indították el a programot annak érdekében, hogy kapcsolatot teremtsenek a diaszpóra közösségek, illetve az anyaország és a Kárpát-medence között, és megerősítsék identitásukban azokat a magyar közösségeket, szervezeteket, amelyek akár többezer kilométerre működnek Magyarországtól. Felidézte: a program akkor 47 ösztöndíjassal indult, azóta már összesen 656-an vettek benne részt. Hozzátette: idén a déli féltekén 8 országban 31 fogadószervezet mellett összesen 36 ösztöndíjas tevékenykedett, akik 2020. március 1-től 2020. november 30-ig látták el feladataikat.

Potápi Árpád János kiemelte: a hét éve indított program gyümölcs mára beért. Új hétvégi magyar iskolák, népzenei és néptánc együttesek, hagyományőrző és cserkészcsapatok és számos magyar kulturális program, kezdeményezés hirdeti a Föld minden táján, hogy a diaszpórában életerős magyar közösségek élnek, akik büszkék magyarságukra. Mindez nem valósulhatott volna meg a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai nélkül, akik híd szerepet töltenek be az anyaország és diaszpóra között.

Az államtitkár köszönetet mondott az ösztöndíjasoknak és mentoraiknak a 2020-as évben, a nemzeti összetartozás évében végzett munkájukért, valamint azért, hogy a világjárvány okozta nem mindennapi helyzetben is derekasan helytálltak és a megszokott munka mellett karitatív feladatokat is elláttak.

Felidézte: a MÁÉRT döntése értelmében 2021 a nemzeti újrakezdés éve, amelynek keretében az új programok mellett folytatni kívánják az eddigieket, így a Kőrösi Csoma Sándor Programot is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.