Kezdőlap Világgazdaság Recesszióba süllyedt a német gazdaság
No menu items!

Recesszióba süllyedt a német gazdaság

Illusztráció: Bigstock

A tavalyi utolsó negyedév után az idei első negyedévben is csökkent Németország hazai összterméke (GDP), az Európai Unió legnagyobb gazdasága ezzel úgynevezett technikai recesszióba került.

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) végleges adatai szerint a német GDP az április végén készített, stagnálást jelző első becslés helyett –  az időközben végzett részletes számítások alapján – 0,3 százalékkal csökkent a január-márciusi időszakban az előző három hónaphoz képest, amikor 0,5 százalékos csökkenést mértek az előző negyedévhez viszonyítva.

Németország ezzel technikai recesszióba került, ami akkor következik be, ha két egymást követő negyedévben csökken a GDP. A német gazdaság legutóbb 2020-ban, a koronavírus-világjárvány első szakaszában volt ilyen helyzetben. Az előző év azonos időszakához mérten 0,5 százalékkal csökkent a GDP.

A Destatis jelentése szerint a visszaesés elsősorban az inflációval magyarázható, amely a vizsgált időszakban kiugróan magas volt - januárban és februárban 8,7 százalékos, márciusban 7,4 százalékos -, és nemcsak a lakossági fogyasztást, hanem a kormányzati kiadásokat is visszavetette.

A háztartások kevesebbet költöttek a többi között élelmiszerre, ruházatra és lakberendezési cikkekre, fogyasztásuk 1,2 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, a kormányzati kiadások pedig még nagyobb mértékben, 4,9 százalékkal csökkentek.

A beruházási tevékenység viszont élénkült, ami tompította a visszaesést. Az építési beruházások 3,9 százalékkal nőttek, részben a kedvező időjárás hatására. A vállalkozások működését szolgáló tárgyi eszközökbe – gépek, berendezések, felszerelések, járművek – irányuló beruházások ugyancsak jelentősen, 3,2 százalékkal nőttek.

A külkereskedelem is hozzájárult a visszaesés mérsékléséhez, az export 0,4 százalékkal bővült 2022 utolsó negyedévéhez képest, az import pedig 0,9 százalékkal csökkent – áll a jelentésben.

A szövetségi kormány arra számít, hogy a gazdaság már a második negyedévben kikapaszkodik a recesszióból. A gazdasági minisztérium szerint a várható fejleményeket előre jelző mutatók, köztük a rendelésállomány alakulását mutató adatok és a vállalatok hangulatát mérő felmérések mind arra utalnak, hogy áprilistól lendületes növekedés indult.

A kormány az év egészére 0,4 százalékos, 2024-re 1,6 százalékos gazdasági növekedést vár. A berlini vezetés így optimistább, mint a német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézetei, amelyek április elején bemutatott közös prognózisa szerint az idén 0,3 százalékos, jövőre 1,5 százalékos GDP-növekedés várható Németországban.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás