A cigarettákra kivetett jövedéki adó mértékének túlzottan alacsony szinten tartásával Magyarország nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit - közölte döntését az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága.
Az infláció megugrása átmeneti, a legfrissebb jegybanki előrejelzés szerint idén a 3,8-3,9 százalékos tartományban alakulhat - mondta a Magyar Nemzeti Bank igazgatója a jegybank márciusi Inflációs jelentését bemutatva.
A pandémia gyökeresen átalakított minden előzetes tervet, az államháztartás gazdálkodását is. A 2021. évi költségvetés karakterét a járvány elleni védekezés és a reálgazdaság erősítése határozza meg, de az elmúlt időszak tapasztalatai alapján célszerű a módosítása - mondta a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára.
Magyarországon a GDP 3,8 százalékkal bővülhet idén, az államháztartás hiánya elérheti a GDP 7,7 százalékát, az államadósság rátája pedig kismértékű csökkenés mellett 80,2 százalékon állhat az év végén - áll a Pénzügykutató Zrt. elemzésében.
Az érintett munkavállalók közel 60 százaléka után a vendéglátásban tevékenykedő vállalkozások igényeltek ágazati bértámogatást - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Londoni elemzők szerint a jegybank egy ideig hajlandó lesz eltűrni a monetáris politika szigorítása nélkül a célsáv fölé emelkedő inflációt. Inkább a 370 forintos euróárfolyam túllépése esetén számítanak arra, hogy az MNB döntésre szánja el magát.
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 539,7 milliárd forintos hiánnyal zárta az év első két hónapját, ami az egész évre tervezett 1491,2 milliárd forintos hiány 36,2 százaléka - erősítette meg részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.
Az infláció mértékét jelentősen meghaladva, 8-9 százalékkal nőttek az önkormányzatok helyi adóbevételei a koronavírus-járványt megelőzően. A helyi iparűzési adóból származó bevétel pedig még ennél is nagyobb mértékben, több mint 10 százalékkal emelkedett - közölte elemzése alapján az Állami Számvevőszék.
A kisadózó vállalkozások tételes adója népszerűbb, mint valaha: immár a vállalkozói szféra több mint egyharmada katázik - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Újra a 10-20 évre előretekintő, nemzeti versenyképességi és fenntarthatósági programot hiányolta és ennek megalkotását sürgette a jegybankelnök. Matolcsy György a növekedés.hu portálon megjelent legfrissebb írásában az elmúlt 30 év magyar eredményeit és kudarcait foglalta össze.
A februári szerény csökkenés után márciusban még kisebb mértékben emelkedett a GKI konjunktúraindexe, amely ezzel együtt is megközelítette januári, a járvány kezdete óta mért csúcspontját - közölte a GKI Gazdaságkutató.
A lakosság és a vállalatok konjunktúraérzete is romlott az előző hónaphoz képest a súlyosbodó vírushelyzet és a bevezetett szigorítások miatt - közölte márciusi felmérésének eredményeit a Századvég Gazdaságkutató.
A koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére is beruházási rekordot döntött Magyarország: tavaly 1494 vállalat kötelezte el magát fejlesztések mellett - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Győrben, ahol versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át a Pannon Tools Kft.-nek.
Április 1-től minden számlát, a magánszemélyek részére kiállítottakat is látja az adóhivatal. Egyúttal véget ér a zökkenőmentes átállásra biztosított, három hónapos szankciómentes időszak - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Mintegy 130 milliárd forintnyi forrást biztosít az ország harci-védelmi képességének növeléséhez az Export Credit Norway (ECN) és a Norwegian Export Credit Guarantee Agency (GIEK) - jelentette be a Pénzügyminisztérium.
Márciustól igényelhetik a járvány gazdasági hatásai által leginkább érintett ágazatokban működő vállalkozások a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt. A kormány döntése alapján a maximum 10 millió forintos, a tíz éves futamidő alatt végig kamatmentes hitelt a Magyar Fejlesztési Bank gyorsított ügyintézéssel nyújtja. Ez a gyorskölcsön felhasználható bérekre, járulékokra, rezsire, működési költségre és készletfinanszírozásra.
A magyar reklámadó és a kiskereskedelmi ágazatban kivetett lengyel adó nem sérti az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogot - közölte döntését az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága.
Válságállósági indexet vezetett be az Opten céginformációs szolgáltató. Tóth Tamás az Opten Informatikai Kft. ügyvezető igazgatója szerint az üzleti partnerek tényleges helyzetének megismerése leginkább...
A személyi jövedelemadó kapcsán idén is élni lehet az öngondoskodási megtakarítási formákhoz kapcsolódó adó feletti rendelkezési jogosultsággal, amely alapján jellemzően a befizetések húsz százalékát lehet visszaigényelni.
Együttműködési megállapodást írt alá az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. (ACE) és a román Romaero S.A. pénteken Budapesten, amely alapján a magyar vállalat saját megrendelői részére repülőgép-karbantartást végez a bukaresti Baneasa repülőtéren, ebbe bevonja a román repülőgép-karbantartó vállalat létesítményeit, infrastruktúráját, eszközparkját, szakembereit.
Az aláírási ünnepségen Demény Árpád, az ACE ügyvezető igazgatója elmondta: az ACE Európa egyik legnagyobb független repülőgép-karbantartó társasága, a legnagyobb légitársaságokkal dolgoznak együtt. Kiemelte, hogy a román partnerrel kötött megállapodás hosszú távú üzleti stratégiai céljuk megalósítását segíti.
Az ACE ügyvezető igazgatója rámutatott arra, hogy a világ repülőgépiparában jelentős verseny van, amelyben fontos értéket képvisel az eszközök, a növekedés és a stabilitás megléte.
Demény Árpád az MTI kérdésére elmondta: a bukaresti bázison 2024 októberében indulna a karbantartás. Kezdetben egy termelési vonalat (egy termelési vonalon egyidejűleg egy repülőgépet fogadnak) alakítanak ki, majd ezt fejlesztenék fokozatosan öt termelési vonallá.
Az ACE tájékoztatása szerint a megállapodással új karbantartó bázis jön létre az Aeroplex égisze alatt, amely lehetőséget kínál arra, hogy a társaság szolgáltatásait még szélesebb körben elérhetővé tegyék a régióban.
Az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. magyar vállalat, a régió legnagyobb független repülőgép műszaki központja. Fő tevékenységi köre az Airbus és Boeing típusú repülőgépek javítása és karbantartása. Az Aeroplex Budapesten és Debrecenben lát el forgalmi karbantartási tevékenységet, budapesti bázisán hangár szintű karbantartást, illetve repülőgépes berendezésjavítást végez, mintegy 18 ezer négyzetméternyi hangárban és a hozzá kapcsolódó 3,5 ezer négyzetméternyi műhelyterületen.
Az ACE 2022-ben 21,6 milliárd forint árbevételt és 960 millió forint adózott eredményt ért el. A cég árbevétele 2023-ban 31,3 milliárd forintra, nyeresége 1,6 milliárd forintra emelkedett.
A Romaero céget 1920-ban alapították, egykor a román védelmi és repülőgépipar legnagyobb vállalata volt, jelenleg repülőgép-karantartással foglalkozik.
A jövő a zöldenergiáé Lantos Csaba energiaügyi miniszter szerint, ezért a legkorszerűbb nyugati és keleti technológiák találkozóhelyévé teszik Magyarországot.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek