Kezdőlap Hírek

Hírek

Készül az új kkv-stratégia – konzultációra hív az ITM

Országos konzultációs sorozatot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) többek között a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen a magyar mikro, kis- és közepes vállalkozások helyzetének, fejlesztési lehetőségeinek megismerésére.

Beindult a spárgaszezon. Itthon kevésbé népszerű a zöldségféle

Elkezdődött a spárgaszezon Csongrád megyében, az első spárgasípokat Öttömös határában szedték föl, a zöldségféle betakarítása várhatóan tíz héten át zajlik.

Hat járatindítás Budapestről – bővült a Ryanair téli menetrendje

Hat újabb járatot indít a Ryanair a korábban bejelentettek mellett a budapesti repülőtérről a 2019-es téli menetrendi időszakban, ezzel utasforgalma várhatóan 24 százalékkal emelkedik majd.

GKI: idén megtörik a magyar gazdaság lendülete

A GKI Gazdaságkutató Zrt. a tavalyi 4,9 százalékosnál lényegesen alacsonyabb, 3,5 százalékos GDP-növekedésre számít ebben az évben, hosszabb távon pedig további lassulást prognosztizál. A gazdaságkutató szerint az infláció kordában tartásához szigorúbb monetáris politikára lenne szükség.

Támogatja Patai Mihály MNB-alelnökségét a gazdasági bizottság

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága 10 igen, 1 nem és 1 tartózkodó szavazattal támogatta Patai Mihály kinevezését a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé.

Távozik a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója

Távozik posztjáról Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgatója, utódja megválasztásáig a társaságot Keszler Ferenc gazdasági vezérigazgató-helyettes vezeti.

Adó-adatok. Felesleges adónemek – csökkentési törekvések

Magyarországon átlagosan 277 órát vesz igénybe a vállalati adóbevallások elkészítése, az EU átlaga 172 óra. A Világbank statisztikái adatait  szerint pedig világátlag is jobb hazainál: 237 óra. Az MNB legújabb versenyképességi programjának célkitűzése, hogy ez a szám itthon 170 órára csökkenjen. Mi változik? A Jalsovszky Ügyvédi Iroda  tapasztalatát foglalja össze az írás.

Kisüzemi sör – nő a kereslet, de a nagyok uralják a piacot

Megduplázták tavaly a kibocsátásukat a kisüzemi sörfőzdék, az általuk előállított sör mennyisége meghaladta az egymillió hektoliterfokot. Ugyanakkor a kisebb főzdék még mindig csak a piac 1,5-2 százalékát adják.

Kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing 737 MAX

Hajtóműhiba miatt kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing 737-es MAX 8 típusú repülőgép az egyesült államokbeli Floridában.

Drágult a benzin, olcsóbb lett a gázolaj

A Mol bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajét ugyanakkor bruttó 2 forinttal csökkentette szerdán.

Új kutatás indult a sötét anyag után a japán részecskegyorsítóban

Új kutatás indult a sötét anyag után a japán részecskegyorsítóban, a SuperKEKB hétfőn kezdte meg kutatássorozatát. 

Az EP versenyképesebb energiapiacról szóló új szabályokról döntött

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén korlátozások nélkül működő, versenyképesebb és kockázatokra felkészült, a felhasználók szempontjait jobban figyelembe vevő európai energiapiacról szóló új szabályokról döntött - közölte az uniós parlament.

Kamatdöntés – Hullámzó forintmozgás, az MNB nem indít új monetáris ciklust

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke sajtótájékoztatón azt mondta, az MNB nem indít új monetáris ciklust, monetáris politikájának jellege, karaktere laza marad.

Kampány a mangalicahúsért – a nagyüzemi vágás fele exportra kerül

Egyél jót - a mangalicahús különleges címmel először népszerűsíti kampánnyal a mangalicahús fogyasztását az Agrármarketing Centrum.

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe tíz megyében

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe a keleti országrészben.

Európai parlamenti igen az óraátállítás 2021-es eltörlésére

Támogatásáról biztosította az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését az Európai Parlament (EP).

Monetáris tanács: maradt az alapkamat, szűkült a kamatfolyosó

A piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén, de a kamatfolyosó és a kiszorítandó likviditás szűkítésével megkezdte a monetáris szigorítást a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülésén.

Náci múlt. A második leggazdagabb német család története

Feldolgozza a náci rezsim idején folytatott tevékenységét a Reimann család, Németország egyik leggazdagabb gyáriparos dinasztiája és nyilvánosságra hozza a független kutatás eredményeit. A Calgon vízlágyítótól...

Penny Market: kevés a magyar tej, ezért kell az import

Nem volt elég magyar tej a beszállítóknál, ezért kellett más forrásból fedezni a vásárlói igényeket, a szlovák UHT tej alacsony, 135 forintos ára pedig a cég üzleti és gazdasági tevékenységéből származó árelőnynek köszönhető.

A bostoni Fed-elnök növelné a rövid lejáratú kötvények arányát

A bostoni Fed-elnök szerint meg kell fontolni, hogy növeljék a rövid lejáratú kötvények arányát, mert ez nagyobb mozgásteret nyújt a gazdasági visszaesések kezelésében.
Hirdetés

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás