Távolba meredő piszeorrú majmokat ábrázoló kép nyerte a fődíjat az idei Wildlife Photographer of the Year (Az év természetfotósa) versenyen, amelynek eredményhirdetést a londoni Természettudományi Múzeumban rendezték meg.
Az elmúlt egy évben, világszerte öt internethasználóból három már találkozott technikai támogatásnak álcázott kibertámadással (tech scam), közülük legalább egynek pedig a pénze is bánta ezt - derül ki a Microsoft legújabb, 16 országra kiterjedő, globális Tech Support Scam kutatásából.
Nem mutattak ki kórokozót a laboratóriumi vizsgálatok a szombathelyi központi főzőkonyhán és a melegítő és tálalókonyhákon vett étel- és nyersanyagmintákban, és negatív eredményt adott a gyümölcsleves elkészítéséhez használt fagyasztott gyümölcsök, meggy- és szilvaminták virológiai vizsgálata is.
Indítványozta Simonka György (Fidesz) országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész - közölte a Legfőbb Ügyészség szerdán az MTI-vel. A mentelmi jog felfüggesztése esetén tudják kihallgatni gyanúsítottként a politikust.
Tony Blair, aki a jelenleg ellenzékben politizáló Munkáspárt élén áll, európai lapokban újabb népszavazás szükségességét hangsúlyozta, és ehhez időt kért az EU-tól.
Újraindulhat a vonatforgalom a Déli pályaudvaron csütörtök hajnalban, miután szerda estig befejeződik a pályaudvar karbantartása, a felújított berendezések üzempróbája. A karbantartás első üteme összesen 477 millió forintba került.
Szintet lép a magyar autóipar, cél, hogy a gyártás mellett Magyarország élen járjon a technológiák fejlesztésében is - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás megnyitóján. Kezdeményezést tett a cégek összefogására is.
Több mint 113 kilogramm marihuánát találtak egy kisbusz falában a tompai határátkelőhelyen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei - közölte a NAV.
Novembertől tizenkétezer európai fiatal számára nyílik meg az a lehetőség, hogy az Európai Unió ingyenes InterRail bérletprogramjában körbeutazza Európát.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 125 millió forint bírságot szabott ki az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-re, az ügyfél tájékoztatás, és egyebek között a belső kontroll hiányosságai miatt.
Négy év járulékmentes időszak után jövő évtől újra innovációs járulékot fizethet a vállalkozások jelentős része - vélekedik a a Niveus Consulting Group. 2019-től ugyanis újra a partnervállalkozások létszám és bevétel adatainak összevont mutatói lesznek a mérvadóak a befizetési kötelezettség megállapításánál.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a kormány asztalán fekvő javaslata szerint az állam beléphet a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások piacára - erről beszélt Barcza György a Portfolio.hu öngondoskodási konferenciáján kedden.
Digitális egészségügyi újításokkal foglalkozó feltörekvő magyar informatikai vállalkozások - startup cégek - mutatkoztak be Berlinben az egészségipar és az élettudományok rangos nemzetközi fóruma, a Health Week keretében.
Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), de a harmadik negyedévben mérséklődött a számuk - derül ki a hivatal honlapján közzétett adatokból.
Romániában a nyolc évnél öregebb, légszennyező autók kivonásáért mostantól mintegy 500 ezer forintnyi értékjegyet kapnak tulajdonosaik. A legújabb roncsautóprogramban, idén 50 ezer jegyet bocsátottak ki.
A labdarúgó-világbajnokság 952 milliárd rubelt (mintegy 12,5 milliárd eurót) vonzott az orosz gazdaságba 2013 és 2018 között, ami az éves GDP mintegy 1,1 százalékának felel meg - állította kedden nyilvánosságra hozott jelentésében a torna szervezőbizottsága.
Az elmúlt öt évhez hasonlóan 2017-ben is tovább csökkent a világ cigarettatermelése: a csúcsot jelentő 2012-es adatokhoz képest tavaly mintegy 500 milliárd darabbal kevesebb, összesen 5894 milliárd darab cigarettaszálat állítottak elő a világon.
Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.
Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság.

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.
Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.
Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.
A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...
A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek