Kezdőlap Mozaik

Mozaik

Szabadlábon a volt Nissan-vezér – milliárdos óvadékot fizetett

Több mint száz nap vizsgálati fogság után óvadék ellenében szabadlábra került Carlos Ghosn, a Nissan járműgyártó cég leváltott elnöke, akit pénzügyi visszaélésekkel vádolnak Japánban.

Óriási lódarazsakra bukkantak Kínában

Az ázsiai óriás lódarázs egy új alfajára bukkantak rá Kínában, amelynek példányai a világ legnagyobb lódarazsai lehetnek - vélik a felfedező tudósok.

Vádemelés. Kétmilliárdos kárt okozott az MFB-nek két csaló

Több mint kétmilliárd forintos csalás miatt vádat emelt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség egy cégtulajdonos és egy banki dolgozó ellen, mert a tulajdonos egyik cégének tartozását a másik cégével, a banki dolgozó segítségével felvett hitelből fizette ki - közölte a fővárosi főügyész.

Lángolt az idősotthon Noszvajon – 65 embert evakuáltak

Eloltották a helyi idősotthonban szerdára virradó éjjel keletkezett tüzet Noszvajon, az utómunkák még tartanak - közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Kínzásokért, gyilkosságokért felelősek a WWF vadőrei?

"Brutális paramilitáris erők" finanszírozásával vádolja egy ismert amerikai internetes portál a világ egyik legnagyobb természetvédelmi szervezetét, a Természetvédelmi Világalapot (World Wildlife Fund for Nature, WWF), amely erre reagálva bejelentette, hogy független vizsgálatot rendel el az ügyben.

Itt a hidegfront – szerdán felhők érkeznek, csütörtökön szél

Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Európa túlnyomó részén ciklonális hatások érvényesülnek, ezért kontinensünk fölött sok a felhő, frontok teszik változékonnyá az időjárást. Több helyen fordul elő csapadék,...

Maja romváros: áldozati ajándékokkal teli barlangot tártak fel – magyar nyelvű videó

Csonttöredékkel és engesztelő áldozatokkal teli, csaknem 200 edényre bukkantak mexikói régészek egy barlangban, amelyet a Yucatán-félszigeten fekvő maja romvárosban, Chichén Itzában fedeztek fel.

Naperőművet avattak Pakson

Mintegy 8500 háztartás, azaz több mint 20 ezer ember villamosenergia-ellátását biztosítja a 9 milliárdos költséggel készült paksi naperőmű, amelyet ünnepélyes keretek között adtak át.

Épülhet az M8-as – 65 milliárd forintos uniós támogatással

Az Európai Unió Kohéziós Alapja több mint 218 millió eurót (mintegy 69,7 milliárd forint) biztosít két magyarországi fejlesztéshez: az M8-as autópálya építéséhez, valamint Budapest és Budaörs szennyvízrendszerének fejlesztéséhez.

Nyilvánosak Rákosi Mátyás száműzetésben írt levelei

Digitális formában tette közzé az interneten a Rákosi Mátyás és felesége száműzetésbeli levelezését tartalmazó másolatgyűjteményt Budapest Főváros Levéltára.

Emberi csontból készült a világ legrégebbi tetováló eszköze

A kutatók felfedezték a világ eddigi legrégebbinek számító tetoválókészletét - és a legmeglepőbb következtetések között az, hogy a négy tetováló eszköz közül kettő emberi csontból készült.

Quaestor-ügy: újabb milliárdos sikkasztásra terjesztették ki a vádat

A Quaestor-ügyben a Fővárosi Főügyészség kiterjesztette a vádat egy közel 1,3 milliárd forintos sikkasztási cselekményre, a soltvadkerti ügyrészben emellett megtörtént a korábbi ügyészi indítvány szerinti ügyegyesítés.

Többet költöttünk a boltokban januárban

Januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Elhagyhatja a börtönt a volt Nissan-vezér

Több mint száz nap vizsgálati fogság után óvadék ellenében szabadlábra kerülhet Carlos Ghosn, a Nissan járműgyártó cég leváltott elnöke, akit pénzügyi visszaélésekkel vádolnak.

Már fúrja a Marsot az Insight robotvakondja

Megkezdte a mélybe hatolást a Marson az Insight HP3 nevű műszere. Első, négy órán át tartó behatolása során a robotvakond 4000 kalapácsütést ejtett és 18-50 centiméter mélyre jutott a vörös bolygó talajában, vélhetően egy kőbe ütközött - közölte a Német Űrkutató Központ (DLR). 

Önkormányzati segítséggel épült gyártóüzem Csetényben

Új gyártóüzemet adtak át a Veszprém megyei Csetényben, a több mint 650 millió forint értékű beruházás a helyi önkormányzat és a veszprémi székhelyű Balluff-Elektronika Kft. összefogásával valósult meg.

Keleti nyitás. Kereskedelmi útvonal épül Türkmenisztántól Romániáig

A dél-kaukázusi térséget Közép-Európával a Kaszpi- és a Fekete-tengeren keresztül összekötő kereskedelmi útvonal kiépítéséről írt alá közös nyilatkozatot Türkmenisztán, Azerbajdzsán, Georgia és Románia külügyminisztere Bukarestben.

Kína. Kémkedéssel vádolnak két kanadait – magyar szál is lehet

A kínai hatóságok kémkedéssel és államtitkok eltulajdonításával vádolják az országban tavaly decemberben letartóztatott két kanadai férfit, a Reuters értesülései szerint magyar állampolgársággal is rendelkező Michael Kovrig volt diplomatát és Michael Spavor üzletembert.

Berlin. A németek államosítanák a magánlakásokat

Berlinből sokan kiszorulnak mert képtelenek kifizetni a magas bérleti díjakat. A német főváros ingatlanpiaca feszültségekkel terhes. A városvezetés tehetetlen a céges fölénnyel szemben. A civilek egyre radikálisabb ötletekkel állnak elő, népszavazást kezdeményeznek a magánlakások államosításáról. A többség a javaslat mellett áll.

Közútfejlesztések. Százmilliárdokból épül az M30-as és az M4-es

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az idén nettó 585 milliárd forintnyi közlekedési infrastruktúra-beruházásra készül, a nyolc legnagyobb projektből hat közúti, kettő pedig vasúti - értesült a Világgazdaság az állami társaságtól. 

Friss

Hiába szárnyal a kiutazás, csődbement a legendás magyar utazási iroda

Ahogy a szakmában már csendben tartottak tőle, a magyar...

Igazi Amerika, karnyújtásnyira Manhattantől. Stílus és komforta Sonesta White Plains Downtownban

White Plains – a New York melletti csendes, jómódú...

Együttműködési megállapodást kötött az MKIK és a NAV

Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Hírek

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,