Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág

Pénzvilág

Varga Mihály a versenyképességről és a növekedés feltételeiről

A munkában álló nyugdíjasok mostani, mintegy 30-40 ezres számát akár tízszeresére is lehetne növelni, mondta Varga Mihály. A munkában álló nyugdíjasok mostani, mintegy 30-40 ezres számát akár tízszeresére is lehetne növelni - fejtette ki a pénzügyminiszter.

Mol-INA-ügy. Horvátországi perkezdet Ivo Sanader és Hernádi Zsolt ellen

Az előkészítő szakasszal megkezdődött a horvátországi egyesített per Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatója ellen csütörtökön...

Marad az alapkamat. Ellenszavazat nélkül döntött a monetáris tanács

A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek az alapkamatszint 0,90 százalékon tartásáról és a változatlan kamatfolyosóról - közölte a Magyar Nemzeti Bank a szeptember 18-ai kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében. 

Hatalmasat nőttek az árak Törökországban

A vártnál jóval nagyobb mértékben, ismét közel 15 éves csúcsra emelkedett az infláció Törökországban szeptemberben. A bejelentésre a líra tovább gyengült.

Megélénkült a kiskereskedelmi forgalom augusztusban

Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom 6,3 százalékkal, a naptárhatással kiigazítva 6,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a júliusi 5,4, illetve 5,3 százalékos emelkedés után.

Engedélyezte a felügyelet az RKOFIN Kft. tulajdonszerzését az MKB-ban

Engedélyezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy az RKOFIN Befektetési és Vagyonkezelő Kft. 10 százalékot elérő mértékű, közvetlen minősített befolyást szerezzen MKB Bank Zrt.-ben, és 10 százalékot elérő minősített, közvetett befolyást a bank leányvállalataiban

A KSH az első féléves GDP-adatokat 0,1 százalékponttal fölfelé módosította

A Központi Statisztikai Hivatal a GDP nyers volumenindexeit 2018 első és második negyedévére, illetve az első fél évre 0,1 százalékponttal fölfelé módosította - tájékoztatta az MTI-t a KSH. 

KSH adatok, nőtt a hiány. A kormányzati szektor gazdálkodásáról

A kormányzati szektor előzetes adatok szerint 13,7 milliárd forint hiánnyal zárta az első félévet, ami a GDP arányában 0,1 százaléknak felel meg.

Varga Mihály: Az adósságmutató idén a GDP 72,9 százalékára csökkenhet

A magyar gazdaság tavalyi teljesítménye felülmúlta a korábbi számításokat: az előzetes, tavaszi adatközlésnél is 0,1 százalékponttal magasabb, 4,1 százalék volt a gazdasági növekedés, miközben a GDP 73,3 százalékára csökkent az államadósság.

Az MKB bezárja 15 bankfiókját 

Budapesten és vidéki városokban két ütemben szünteti meg a fiókokat a bank.

Az adósságfék. Október 1-től alacsonyabb eladósodási szintet enged az MNB

Az október elsejétől életbelépő szabályok lehetetlenné teszik, hogy erőn felül adósodjanak el a családok. Legalábbis ezt az eredményt kívánja elérni a Magyar Nemzeti Bank már érvényes szabályozásával.

Az MNB leállította a másodlagos piacon a jelzáloglevelek vásárlását

Az MNB a program keretében október 1-ig 226 milliárd forint névértékben vásárolt jelzálogleveleket. Ebből 125 milliárdot a másodlagos piacon, a fennmaradó 101 milliárd forintot pedig közvetlenül a kibocsátóktól, az elsődleges piacon vásárolta meg.

Október 31-ig lehet fizetni a régi ezressel

Október 31-ig lehet használni a készpénzes vásárlásoknál a régi - 2017 előtt kibocsátott - 1000 forintos bankjegyeket, mert október végén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bevonja azokat. 

Orbán Viktor: Rehabilitálni kell a családról való gondolkodást

Idén eléri a 230 ezret azoknak a nőknek a száma, akik igénybe vették a 40 évnyi munka utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét. A legfontosabb feladatnak a gazdasági versenyképesség növelését nevezte a miniszterelnök, rámutatva, csak így lehet folytatni a családtámogatási rendszert és a nyugdíjak értékének növelését.

Második negyedévi adatok: államháztartási hiány, megtakarítások, államadósság

A központi költségvetés 187 milliárd forintos hiányával szemben az önkormányzatok 18, a társadalombiztosítási alapok 19 milliárd forintos megtakarításra tettek szert a második negyedévben.

MNB: erősítené az országot, ha a lakossági megtakarítást állampapírban őriznénk

Nyolc év alatt megduplázódott a lakossági megtakarítás összege, az MNB szerint jobb lenne készpénz helyett állampapírban tartani: erősítené az ország gazdaságát, gyorsítaná a fejlődést. A közvetlen kincstári értékesítés is pluszként hasznosulhatna az állampapírok vásárlóinál.

Brexit, elemzés. Hétévi mélyponton a brit gazdaság, csak a megállapodás segíthet

A brit statisztikai hivatal (ONS) ismertetett, felülvizsgált adatai szerint a brit hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékkal nőtt 2018 első hat hónapjában a tavalyi év második feléhez mérve. A kereskedelmi rendszer megvédésére megállapodás nélküli Brexit esetén súlyos recesszió kialakulásához vezetné a brit gazdaságot.

Szeptemberben gyorsult az euróövezeti infláció

Szeptemberben gyorsult a fogyasztói árak növekedésének üteme az euróövezetben.

Kovács Árpád: támogatás, ami az EU-ból nem jött, azt kellene az adósságra költeni

Az európai uniós támogatások nem érkeztek meg, az átutalás a választás miatt jövőre tolódhat, akkora összegről van szó körülbelül amennyit az adósságszolgálatra kell  fordítani -derült ki a Költséágvetési Tanács elnökének szavaiból. Kovács Árpád elmondta: 2016-ban "egy fillér eu-s pénzt nem kaptunk", alkalmazkodhatunk, mint akkor.

Kamatot emelt a Fed – 2,25 %-ra változott az alapkamat

Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) szerdán, idén immár harmadik, 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elindulása óta pedig nyolcadik alkalommal. A Fed 25 bázisponttal, 2,00-2,25 százalékra emelte az irányadó kamatsávot.
Hirdetés

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...