A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a szekszárdi G7 Capital Kft.-re 2,5 millió forint, a budapesti Kálecz Consulting Kft.-re 7,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki
Júliusban az ipari termelés volumene 6,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított adat 3,9 százalékos növekedést mutat, mivel idén eggyel több munkanap volt júliusban, mint tavaly - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az elemzők várakozása ellenére nem mérséklődött az éves infláció augusztusban, de a maginfláció csökkenése továbbra is az inflációs nyomás hiányát jelzi a magyar gazdaságban.
A Magyarország számára kedvező változtatások támogatjuk az unió költségvetési szisztémájának módosításakor, viszont a források tagállami felhasználásának szabadságát korlátozó elképzeléseket nem. A földrajzi egyenlőtlenségekre is nagyobb figyelemmel kell lennie az EU-nak. Erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt az MTI-nek.
Bár a GDP-nél is nagyobb mértékben nő a háztartások vagyona, az öngondoskodás arányában elmaradtunk ettől: Magyarország leszakadt a fejlett nyugat-európai és a szomszéd országoktól is - ez volt a rezüméje az 56. Közgazdász-vándorgyűlés panelbeszélgetésének.
A hazai bankok vezetői szerint tévhit, hogy magas a magyarországi bankszektor nyereségessége - derült ki azon a kerekasztal beszélgetésen, amelynek a pénzintézetek előtt álló kihívások, a fix és a változó kamatok, a magas készpénzállomány voltak a központi témái az 56. közgazdász-vándorgyűlésen.
Mind az export, mind az import euróban számított értéke dinamikusan növekszik, ugyanakkor a külkereskedelmi mérleg többlete 2018-ban várhatóan alacsonyabb lesz, mint tavaly volt az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.
Az idén 4,2-4,6 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon - közölték elemzők miután a Központi Statisztikai Hivatal kiadott második becslésében az előzetesen közöltnél 0,2 százalékponttal magasabb, 4,8 százalékos második negyedéves GDP-adatról számolt be az előző év azonos időszakához mérve.
Az ipari termelés júliusi növekedése alaposan elmaradt a várakozásoktól, , a 8 százalékos piaci konszenzustól, amit elemzők alapvetően az autógyári karbantartásokkal és leállásokkal magyaráztak.
A biztosítók 2018 első fél évében 40,076 milliárd forint adózott eredményt értek el 520,2 milliárd forint díjbevétel mellett. A nyereség 24,7 százalékkal, a díjbevétel 7 százalékkal haladja meg a tavalyi első fél évit.
Londoni pénzügyi elemzők szerint nem nehezedik kamatemelési nyomás a Magyar Nemzeti Bankra, mivel a forint viszonylagos nyári árfolyam-stabilitása valószínűleg kordában tartja az inflációt.
Az előzetesen közölt 4,6 százalékosnál 0,2 százalékponttal jobban, 4,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az előző év azonos időszakához mérve - jelentette második becslése alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Negyvenhat sikeres, összesen több mint 2 milliárd euró értékű befektetési tárgyalást folytatott le 2018 első fél évében a Nemzeti Befektetési Ügynökség
Az Ikarus Egyedi Kft. nem tudott egyezségre jutni hitelezőivel. A cég jövője veszélybe került: a főhitelező MKB Bank nem fogadta el az egyezségi javaslatot, pedig a vállalat hét év alatt a követelések teljes kifizetését ígérte.
A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.
Az Egyesült Államok kormánya mentességet ad az orosz energetikai szektort célzó szankciók alól Magyarország vonatkozásában mindennemű szállításra a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat földgázvezetéken keresztül.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek