A második témakör Európa elöregedésének megállítása, mivel az a versenyképesség és a pénzügyi stabilitás számára egyaránt kihívást jelent. Ez a probléma kivétel nélkül minden uniós tagországot érint
A támogatott vállalati hitelek aránya a második negyedévben már csak 20 százalék volt, holott egy évvel ezelőtt még 49 százalék volt ezek aránya. Ennek tudható be az is, hogy a kkv-hitelezés visszaesett.
A lakáshiteleket annak ellenére is keresik, hogy a kamatok immár második hónapja emelkednek. Júliusban már a THM-plafon sem fogta vissza a bankokat az árazásban, egy átlagos lakáshitelnél 6,81 százalékos kamatot és 7,24 százalékos THM-et mért az MNB.
Minden magyar ügyfélnek lehetősége van, hogy használja az új fizetési megoldást. A végső döntést a fogyasztók hozzák meg, a qvik akkor terjed el, ha a fogyasztók számára kényelmes, gyors, egyszerű és biztonságos - fejtette ki.
Az MBH Bank mérlegfőösszege 11,8 százalékos éves emelkedés nyomán 11 727 milliárd forintot tett ki a fél év végén. A társaság 19,3 százalékos tőkemegfeleléssel és 17,8 százalékos elsődleges-tőkemegfelelési mutatóval zárta a fél évet.
A Magyar Államkincstár impozáns belső terme, régi funkcióját megtartva tavaly új életre kelt, hogy a legmodernebb körülmények között várja az állampapírt vásárló ügyfeleket –...
Az igazi kockázatot a Blochamps Capital ügyvezetője szerint inkább az jelenti, hogy a vagyonosabb ügyfelek pontosan azt a vagyontömeget viszik külföldi szolgáltatókhoz, amelyet folyamatosan forgatnak – ez befektetési kategóriáktól függően a vagyon 10-30 százaléka lehet.
Ezen felül az érintett munkáltató két évre felkerülhet a NAV illegális foglalkoztatók listájára, és nem jogosult semmilyen költségvetési támogatásra ezen időszak alatt. Továbbá, az adóhatóság figyelmeztetett, hogy a munkáltató adózói besorolása is kockázatossá válik két évre.
Lekörözték a befektetési alapok az állampapírokat a hatalmas összeget megtakarító magyaroknál
Gőzerővel növelik a megtakarításaikat a magyarok, akik az idén már sokkal több pénzt tettek...
Egy EU-s rendelet értelmében előírás, hogy a hitel fedezetéül szolgáló ingatlan értékét a lakóingatlanoknál minden harmadik évben felül kell vizsgálni.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek