A neandervölgyi ember kihalása összefügghet azzal, hogy egész életében állandó fülgyulladás gyötörte - vélik amerikai kutatók, akiknek először sikerült rekonstruálni a neandervölgyiek fülkürtjét.
A kevés húst tartalmazó étrend éghajlati és vízfogyasztási hatása kisebb, mint a hagyományos tejet-tojást fogyasztó vegetáriánusé - vélik egy amerikai tanulmány szerzői.
Az emberi tejfogyasztás eddig feltárt legkorábbi közvetlen bizonyítékát azonosították Nagy-Britanniában. A kutatás kimutatta, hogy noha laktózérzékenyek voltak, ittak tejet az újkőkorszak emberei.
Negyedórán belül végzett a dinoszauruszokkal a 66 millió évvel ezelőtti aszteroida-becsapódás - vélik amerikai kutatók, akik tanulmányt írtak arról, milyen események történtek a becsapódást követő órákban.
Rákbetegek gyógyításában ért el áttörést az a kutatócsoport, amelynek munkájában részt vesz a Semmelweis Egyetem. Markó-Varga György klinikai kutató professzor vezeti a klinikai kísérleti programot. Elmondta: 50 százalékban hatásosnak bizonyult módszerük az eredetileg végstádiumban szenvedő rákbetegeknél.
Először azonosították a balkezesség genetikai utasításait, amelyek jelentősen befolyásolják az agy egyes területeinek szerkezetét és működését - írta a BBC hírportálja.
A stroke magasabb kockázatával nézhetnek szembe a vegetáriánus és a vegán étrend követői. Ráadásul sokkal nagyobb lett a számukra kínált feldolgozott élelmiszerek aránya, ami más betegségek kialakulásához is vezethet - derült ki egy nagyszabású kutatásból.
Nem létezik egyetlen "meleggén", rengeteg génvariáns és a környezet együttes hatására választhat az egyén azonos nemű partnert - állapította meg egy kiterjedt tudományos kutatás, amely a szexuális viselkedés biológiai alapjait vizsgálta.
Olyan vékony "okos" filmréteget fejlesztettek ki kínai és amerikai tudósok, amely fényesen világít és színét is változtatja a sötétben, ha megvilágítják. A találmányt a közúti közlekedésben az útjelzéseknél lehet felhasználni.
Magyarok által kifejlesztett új eljárás segíthet kimutatni a Lyme-kórt. A mikroszkópos vérvizsgálat 15-20 perc alatt azonosítja a fertőzés jelenlétét a szervezetben.
Engedélyt kaptak a tudományos minisztérium illetékes bizottságától japán kutatók arra, hogy emberi szerveket növesszenek állatokban. Kutatásukban az emberi őssejteket állati embriókba ültetik be, amelyeket...
A digitalizáció az életmódunkat, a globalizáció a munkamódszereinket alakítja át gyökeresen, az éghajlatváltozás pedig egyenesen megkérdőjelezi létünket. A változások némelyike gyorsan zajlik le, mások lappanganak. Ilyen világ lesz itt 2040-ben.
Az ősemberi étrendet, a paleót követők vérében a szívbetegségekhez köthető jelzővegyület mennyiségének dupláját találták ausztrál kutatók. Ez összefügghet a szívbetegség kialakulásával - számolt be róla a ScienceDaily.com tudományos-ismeretterjesztő portál.
A rendszeresen chilit vagy jalapeno paprikát fogyasztó idősebb embereknél nagyobb a kockázata a demencia kialakulásának - állapították meg a Dél-ausztráliai Egyetem és a Katari Egyetem tudósai egy hosszú távú kutatásban.
Megtalálták a kutatók az Alzheimer-kór kialakulásáért felelős fehérjét, a nők körében több a demens, mint a férfiaknál. Az okok között genetikai különbségeket sejtenek az angolszász tudósok.
Visszavadítják az erdőterületeket kísérleti programjukon az MTA ökológusai. A gazdasági tevékenység alatt álló erdők egy-egy területét kapja vissza természet. Az idősebb őserdőkre jobban hasonlító erdőállományok jönnek így létre Magyarországon.
A kórház ápolási igazgatósága már 2015 óta kiemelten foglalkozik a delírium témakörével és számos megelőző és szemléletformáló intézkedést vezetett be.
Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek