Kilépett a recesszióból Törökország gazdasága az első negyedévben, ugyanakkor a kilátások borúsak maradtak. Elemzők szerint a a tavaly nyáron kirobbant drámai devizaválsággal és következményeivel küzdő országot duplaaljú recesszió fenyegeti.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy június 10-től 5 százalék vámot fog kivetni minden mexikói árura, hogy ezzel kényszerítse rá az országot az Egyesült Államok déli határához egyre nagyobb számban érkező közép-amerikai illegális bevándorlók feltartóztatására. Mexikó erőteljes válaszlépéseket helyezett kilátásba, Manuel López Obrador elnök pedig közölte, hogy Washingtonba küldi külügyminiszterét.
A venezuelai jegybank több év után először közölt inflációs és GDP adatot, amelyek meglepték a szakértőket, mert a számok jóval elmaradtak az elemzők és a nemzetközi szervezetek által becsülttől.
Egyre valószínűbb, hogy történetében először német elnöke lesz az Európai Központi Banknak (EKB). A Bundesbank, a német jegybank elnöke, Jens Weidmann a legfőbb esélyes a posztra. Petrus Szabolcs összefoglaló elemzése.
Az Európai Központi Bank attól tart, hogy a konjunktúra lehűlése további kockázatokat jelent az euróövezet pénzügyi stabilitására - hangsúlyozza féléves pénzügyi stabilitási jelentésében az EKB.
Donald Trump gondot akar okozni Kínának, a Huawei nem kaphat amerikai szoftvert. Kína a kihívásnak tekinti az amerikai elnök intézkedését, "csinálunk jobbat" mondja, és közben pereskedik!
Az újabban felfedezett földgáz-lelőhelyek megkavarták a mediterrán térség gazdasági-politikai viszonyait. A Földközi-tenger keleti részén talált gigantikus lelőhelyek arra ösztönözték az energiaszektor mega-vállalatait, hogy új...
Az amerikai Nasdaq visszavonta árajánlatát a 200 éves oslói tőzsde üzemeltetőjére és ezzel eldőlt, hogy a norvég cég megszerzéséért hónapokig vívott harcban a több európai börzét működtető Euronext került ki győztesként.
Tavaly május közepe óta a legmagasabb szintre emelkedett a bitcoin árfolyama a dollárhoz képest hétfő délelőtt. Elemzők szerint a kínai jüan gyengélkedése állhat a háttérben.
A saját fejlesztések felgyorsításán, illetve a más beszállítókkal való együttműködéseken keresztül igyekszik fenntartani előnyös piaci helyzetét a Huawei - nyilatkozta Zsen Cseng-fej, a Huawei Technologies alapítója a Bloomberg amerikai hírügynökségnek. Szerinte Donald Trump azért támadja cégét, mert az jóval előrébb jár az új technológiák fejlesztésében, mint amerikai társai.
Észak-dél ellentét feszíti az euróövezetet. Berlin felelőtlen költekezéssel vádolja Rómát. Az olaszok az exportorientált német gazdaságot kritizálják. Az eurózóna reformja nélkül csak idő kérdése az újabb válság. A németek azonban blokkolják Párizs kompromisszumos javaslatait. A status quo fenntartásában érdekeltek.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed New York-i területi igazgatóságának a számításai szerint a kínai termékekre a hónap elején kivetett újabb amerikai vámemelés egy átlagos amerikai háztartásnak 831 dollár költséget jelent évente.
A belső kereslet fellendülésének köszönhetően az előző negyedévi stagnálás után növekedésnek indult a német bruttó hazai termék az idei első negyedévben a német statisztikai hivatal, a Destatis kimutatása alapján.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed május 1-jén véget ért kétnapos kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve szerint a Federal Reserve monetáris politikája továbbra is türelmes marad, figyelembe véve a pénzügyi, gazdasági feltételek alakulását, azonban a jelek szerint egy ideig nem számítanak kamatmódosításra.
Az infláció további csökkenése kamatcsökkentésre késztetheti az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedet - véli a Fed St.Louis-i tagbankjának az elnöke.
Rontotta idei világgazdasági növekedési előrejelzését a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), amely szerint a kereskedelmi forgalom és a beruházások érezhetően lassultak, az üzleti és a fogyasztói bizalom romlott, a politikai bizonytalanság szintje pedig magas maradt.
Aruba, Barbados és Bermuda is lekerült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, és így már csak tizenkét ország nevét tartalmazó feketelistájáról - közölte az uniós pénzügyminiszteri tanács, miután a három állam kormánya új kötelezettségvállalásokat jelentett be.
Az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokban tapasztalható növekvő feszültség hatására a szakértők szerint megnőtt annak a lehetősége, hogy a következő két évben recesszióba kerül az amerikai gazdaság.
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).
A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek