Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság

Világgazdaság

Új vezető a Kereskedelmi Világszervezet élén

A nigériai Ngozi Okonjo-Iwealát választották meg a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) élére. Ő lesz az első női, egyben az első afrikai főigazgató.

Recesszióval kezdheti az évet Ausztria

Januárban tovább csökkent, és így az első negyedévre negyedéves GDP-csökkenést és technikai recesszió kialakulását jelzi Ausztriában az UniCredit Bank konjunktúraindexe.

Ázsia az első helyen. A világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete, az RCEP

Mialatt nyugaton minden a Covid-válságról szólt, addig Ázsiában gazdaságtörténetet írtak. 15 ország szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról szóló szerződést írt alá: az RCEP tagországai a világkereskedelem harmadát bonyolítják le. Mit, milyen változást hoz a világnak az új ázsiai gazdasági szövetség?

Szijjártó: szorgalmazzuk Albánia uniós csatlakozását

Az Európai Uniónak sürgősen el kell kezdenie a csatlakozási tárgyalásokat Albániával - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tiranában.

Nagy-Britannia – brutális visszaesés

Korábban soha nem mért éves mértékben, átlagosan 9,9 százalékkal zuhant tavaly a brit GDP - közölte első becslésében a brit statisztikai hivatal (ONS).

Megtriplázta nyereségét az AstraZeneca – nem a vakcina miatt

Az AstraZeneca megháromszorozta adózott eredményét a tavalyi utolsó negyedévben, elsősorban annak hatására, hogy bővültek rákellenes gyógyszereinek eladásai.

Amerika. Rekordmagasan a költségvetési hiány

Még soha nem volt olyan nagy az amerikai költségvetés hiánya, mint januárban, illetve a folyó költségvetési év januárral végződött első négy hónapjában.

Németország zár alatt – a növekedés rovására?

Megsemmisítené Németország idei GDP-növekedési reményeit, ha a koronavírus-járvány miatt bevezetett lezárásokat március végéig, esetleg húsvétig meghosszabbítanák - véli a Landesbank Baden-Württemberg (LBBW) gazdasági szakértője.

Orbán: konstruktívabb kelet-nyugati együttműködésre van szükség

A koronavírus elleni oltásért folyó világszintű versenyről, Kelet és Nyugat konstruktív együttműködéséről, a szabad világkereskedelemről, a kínai-magyar gazdasági kapcsolatokról és a kínai vakcina magyarországi felhasználásáról is beszélt Orbán Viktor a kilencedik Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozón, amelyet ezúttal online tartottak meg.

Lagarde: már idén megindulhat a növekedés Európában

Mihamarabb végre kell hajtani a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk helyreállítását célzó európai uniós pénzügyi csomagot, az ugyanis már ebben az évben növekedési pályára állíthatja az európai gazdaságot - jelentette ki Christine Lagarde, az EKB elnöke.

Leszakadóban az eurózóna gazdasága

A várt javulás helyett esett a Sentix euróövezeti befektetői hangulatindexe februárban. A felmérés az aktuális helyzet és a kilátások megítélésében is romlást mutatott, és arra a következtetésre jutott, hogy az euróövezeti gazdaság leszakadóban van a világ többi részétől.

Szlovákia. Közel egymillióan a szegénységi küszöb alatt

Mintegy 900 ezren élnek Szlovákiában a szegénységi küszöb alatt, és számuk a koronavírus-járvány miatt újabb 30 ezerrel emelkedhet - derül ki egy szlovák befektetési tanácsadó cég elemzéséből.

Globális kilátások. Újabb hullámoktól tartanak a befektetők

Egy friss felmérés szerint a globális vállalati szektor zöme a korábbiaknál kedvezőbben ítéli meg a világgazdaság középtávú növekedési kilátásait, de a cégvezetők közül sokan tartanak attól, hogy a koronavírus-járvány esetleges ismétlődő hullámai hátráltathatják a gazdasági kilábalást.

Horvátország. Nyertek a devizahitelesek a bankok ellen

A horvát alkotmánybíróság elutasította hét horvátországi bank keresetét a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében. Egyúttal helyben hagyta a legfelsőbb kereskedelmi bíróság döntését, miszerint a pénzintézetek tisztességtelenül alkalmazták az árfolyamzáradékot, és egyoldalúan megváltoztatták a kamatokat, amelynek következtében megnőtt a hitelfelvevők törlesztőrészlete.

Bank of England: marad a fontkamat 0,1 százalék

A várakozásoknak megfelelően nem módosította mennyiségi enyhítési programjának célösszegét és a rekordmélységű, 0,10 százalékos alapkamatot a Bank of England monetáris tanácsa. Mindkét ügyben egyhangú szavazással döntött a testület.

A defláció vége – emelkedésre váltottak az euróövezeti árak

Öt hónap defláció után januárban a vártnál nagyobb emelkedésbe fordult, és egy éve a legmagasabb szintre emelkedett az éves fogyasztói árindex az euróövezetben - jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

A vártnál kisebbet esett az EU gazdasága

A várakozásokhoz képest enyhébb ütemben esett vissza az Európai Unió és az euróövezet gazdaságának teljesítménye a tavalyi negyedik negyedévben és az év egészében is - jelentette az Eurostat.

Olasz válság: Draghi, alias Super Mario a megmentő

Olaszország politikai és gazdasági válságban van. A kormány megbukott, új választások kiírása segítene, a most "helyzetben lévő pártok" pedig egyelőre nem jutnak egyezségre az új miniszterelnök személyéről. A Repubblica szerint Mario Draghi jelentheti a megoldást.

Ryanair. Rekordveszteség után drámai javulást vár a cégvezér

Rekordvesztesége lesz a márciussal záró pénzügyi évben a Ryanairnek, de a nyári hónapoktól már a forgalom ugrásszerű javulására számít a cég vezérigazgatója.

Eurostat: 16 millió munkanélküli van az Európai Unióban

Decemberben stagnált a munkanélküliségi ráta az Európai Unióban és az euróövezetben - jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Hirdetés

Friss

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Hírek

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...