A vizes élőhelyek hazánkban és az egész világon védelmet igényelnek, hiszen a legsérülékenyebb ökoszisztémák közé tartoznak. Ugyanakkor rendkívüli fajgazdagsággal rendelkeznek, jelentőségük pedig az embereknek nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatások révén is kiemelkedő.
A magyar erdőgazdálkodás alapját jelenti azok munkája, akik a terepi tevékenységeket irányítják, együtt lélegeznek a rájuk bízott erdőkkel, ismerik minden zegét-zugát és hivatásszerűen őrködnek felette. Ezért az agrártárca nagy hangsúlyt fektet az erdészeti szakemberek képzésének támogatására.
Sikeres volt az MBH Jelzálogbank keddi zöld jelzáloglevél kibocsátása, a bank az eredetileg hárommilliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-aukcióján csaknem 7,5 milliárd forintos befektetői igény mutatkozott.
A vállalkozás értékesítési nettó árbevétele 2022-ben 4,58 milliárd forint volt, szemben az előző évi 3,36 milliárddal. Adózott eredménye ez idő alatt 93,45 millióról 203,58 millió forintra nőtt.
Az OMV tudja, hogyan kell kutat fúrni, a Wien Energie pedig el tudja juttatni a meleg vizet a fogyasztókhoz – nagyjából ez az alapgondolata a két óriáscég együttműködésének
A EIT InnoEnergy célja, hogy befektetéseivel elősegítse az európai energiaszektor fenntarthatóbbá tételét és versenyképesebbé válását az innováció és az oktatás összekapcsolásával.
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) a környezetvédelmi célkitűzéseinek elérése, valamint a magyar emberek egészségének védelme érdekében szigorítja az ipari létesítmények kibocsátására vonatkozó határértékeket és erről egyeztetést kezdeményez az Országos Környezetvédelmi Tanáccsal, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, illetve társadalmi egyeztetésre bocsájtotta az erről szóló rendelettervezetet.
Az élelmiszer-hulladékokkal együtt komposztálható úgynevezett bioműanyag csomagoló anyagokat fejlesztett ki a Bibo Franchise Kft., amelynek alapítója, kutatási vezetője volt a vendég Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának kedden megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.
A változtatás értelmében az eddigi BB helyett a magasabb A+ besorolás lett a követelmény, az energetikai tanúsítványok pedig már nem 10, hanem csak 5 évig érvényesek.
Az iparág energiahatékonyságát javítani, a vízfelhasználását csökkenteni, az anyagfelhasználást optimalizálni, az újrahasznosítás mértékét növelni kell.
A teljesen elektromos földi kiszolgálással a dízelüzemű berendezésekhez képest repülőgépenként számítva akár 80 százalékkal csökken a szén-dioxid-kibocsátás.
Magyarországon még mindig igen kevés figyelem jut a munkavállalók fenntarthatóság iránti edukációjára és arra, hogy ehhez elkülönített költség is társuljon.
Évente akár 4 milliárd forintot is eltúráznak a magyarok a pilisi erdőkben a Corvinus Egyetem kutatói szerint, akik elsőként mérték fel a Pilisi bioszféra-rezervátum gazdasági értékét az utazásiköltség-módszer szerint.
A zöldszervezet nemzetközi petícióban követeli, hogy az országok haladéktalanul ratifikálják az ENSZ ócenávédelmi egyezményét és jelöljenek ki védett óceáni övezeteket.
A Green Destinations világtalálkozóján írták alá Tallinn és Helsinki polgármesterei, valamint az érintett kikötők és gazdasági szereplők azt a megállapodást, amelynek keretében létrehozzák az Észtország és Finnország közötti zöld folyosót.
Egy svájci ökocég Zimbabwében indította el a világ eddigi legnagyobb CO2-kibocsátás jóvátételi projektet. Kérdés, hogy profitál-e a környezet és a helyiek a 100 millió eurós beruházásból.
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.
Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.
Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés
A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek