Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Startup-keltető program: kétmilliárd forintos pályázat
No menu items!

Startup-keltető program: kétmilliárd forintos pályázat

Kétmilliárd forinttal támogatja a startupokat felkaroló inkubátorok szakértői tevékenységét és mentorálási szolgáltatásait az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázata.

Az elmúlt években jelentős források álltak rendelkezésre a hazai startupok inspiráló üzleti környezetének és inkubációjának fejlesztésére. Az új támogatási lehetőség az eddigi szakmai programok sikereire alapozva indul el – közölte az ITM.

Schanda Tamás

Összesen kétmilliárd, inkubátoronként legfeljebb 300 millió forintra lehet pályázni mától a Startup Factory keretében. A kiírás célja az, hogy az egyedi ötletekre építő magyar cégek megfelelő támogatást kapjanak erősödésükhöz, fejlődésükhöz” – jelentette ki Schanda Tamás.

Az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta, a magyar kormány kiemelt célja, hogy növelje a hazai kis- és középvállalkozások innovációs teljesítményét, ehhez nélkülözhetetlen a startupok növekedését biztosító inkubátorhálózat hatékony működtetése.

Az elmúlt években az NKFIH finanszírozóként és szakmai koordinátorként is meghatározó szerepet játszott a startupoknak és inkubátoroknak szóló pályázati konstrukciók meghirdetésében, teljes körű lefolytatásában. Az eddigi programok eredményeként már több mint 100 magyar startup jutott magas szintű szakértői támogatáshoz, befektetéshez, mentoráláshoz.

A kétmilliárd forint keretösszegű Startup Factory pályázat figyelembe veszi és hasznosítja a korábbi tapasztalatokat, új lehetőségeket teremt a hazai inkubátorok szakmai munkájának folytatásához.

A Startup Factory nyerteseinek a hazai startup-környezet fejlesztésére, a kezdő innovatív vállalkozók üzleti lehetőségeinek fokozására kell fordítaniuk a támogatást.

A kiíró a most meghirdetett pályázat keretében elsősorban az elmúlt évekből megfelelő referenciákkal rendelkező inkubátorok jelentkezésére számít – közölték.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás