Kezdőlap Egészség-ügy Stratégiai megállapodás az MBH Bank és a Magyar Kórházszövetség között
No menu items!

Stratégiai megállapodás az MBH Bank és a Magyar Kórházszövetség között

Stratégiai megállapodást kötött az MBH Bank és a Magyar Kórházszövetség hétfőn Budapesten. Az együttműködés célja, hogy kedvező pénzügyi konstrukciókat biztosítson a kórházszövetség tagkórházai és azok dolgozói számára, valamint fejlessze a bank dolgozóinak egészségét, egészségtudatosságát.

Az MBH a banki alapszolgáltatások mellett speciális szolgáltatásokat is szeretne ügyfelei, így az egészségügy részére nyújtani.

A bankon belül létrehozott MBH Egészségügyi Kompetencia Centrum specifikus tudással támogatja a szektor pénzügyi lehetőségeit, illetve segíti a bankot, hogy az egészségügyi szektorban is bővítse vállalati ügyfélkörét – mondta az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese a rendezvényen.

Szabó Levente szerint Magyarországon 23 ezer vállalkozás, több százezer ember dolgozik az egészségügyi ellátásban, a gyógyszeriparban, az egészségügyi termékek kereskedelmében, ezek a cégek 6500 milliárd forint forgalmat bonyolítanak.

Az MBH Bank célja, hogy kedvező pénzügyi konstrukciókat, megoldásokat, például hiteleket és lízingtermékeket kínáljon az egészségügyi szolgáltatók számára, valamint olyan együttműködéseket valósítson meg, amelyek segítik a bank egészségiparral kapcsolatos törekvéseit, hozzájárulnak az egészségipari szektor fejlődéséhez, illetve a munkahelyi egészségfejlesztésre vonatkozó törekvések meghonosításához a banki kultúrában – hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes.

Felidézte, hogy az MBH Bank csaknem 2,5 millió lakossági és vállalati ügyfelet szolgál ki, piaci pozíciója meghatározó a vállalati szegmensben, mérlegfőösszege csaknem eléri a 12 ezer milliárd forintot.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke kiemelte: a megállapodás kölcsönös előnyökkel jár. A szövetségnek tagja minden közellátó kórház, így több mint 100 tagkórháza van, erős a kapcsolatuk a járóbeteg-szolgáltatókkal, és egyre inkább partneri kapcsolatot építenek a magánintézményekkel, közvetlenül vagy közvetve mintegy félmillió dolgozót érnek el – jelezte.

Az egészségügy akkor tud a leghatékonyabb lenni, ha javul az intézmények, illetve az ott dolgozók gazdasági, pénzügyi szemlélete és tudása – mondta.

A kórházszövetség elnöke úgy fogalmazott: a megállapodás kulcskérdése, hogy az egészségfejlesztést bevigyék a bankrendszerbe, a pénzügyi tudatosságot pedig az egészségügybe.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás