Kezdőlap Hírek Szabadlábon a volt Nissan-vezér - milliárdos óvadékot fizetett
No menu items!

Szabadlábon a volt Nissan-vezér – milliárdos óvadékot fizetett

Több mint száz nap vizsgálati fogság után óvadék ellenében szabadlábra került Carlos Ghosn, a Nissan járműgyártó cég leváltott elnöke, akit pénzügyi visszaélésekkel vádolnak Japánban.

A televíziós felvételek tanúsága szerint a sötét ruhát, kék simléderes sapkát, szájmaszkot és szemüveget viselő üzletembert féltucatnyi őr fogta körül, ahogy helyi idő szerint késő délután kilépett a tokiói börtönből és beült egy szürke kisbuszba. Néhány perccel azután, hogy a jármű elhajtott, több más autó, köztük egy francia diplomáciai rendszámot viselő jármű indult el az utcának a börtönnel szemben lévő oldaláról.

Carlos Ghosn francia állampolgár, szabadlábra helyezése előtt néhány órával felesége és egyik lánya a francia nagykövet társaságában érkezett meg a börtönhöz.

A tokiói bíróság kedden hozott döntésének értelmében Ghosnnak egymilliárd jen (mintegy 2,5 milliárd forint) óvadékot kellett letennie. Az ügyészség fellebbezett ugyan a szabadlábra helyezés ellen, de a bíróság elutasította a kérelmet. Ghosn vállalta, hogy Tokióban marad, útlevelét átadta ügyvédjeinek és beleegyezett abba, hogy szigorú ellenőrzés alatt tartsák. Így kamerákkal figyelik házának ajtóit, eltiltották az internettől, számítógépet csak ügyvédjének irodájában használhat, nem küldhet és nem fogadhat sms-eket, nem léphet kapcsolatba az ügyében érintett felekkel.

Ghosn a Nissan Motor Co., a Renault SA és a Mitsubishi Motors Corp. részvételével létrehozott autóipari szövetség, egyben mindhárom autógyártó első embere is volt, mígnem Tokióban tavaly november 19-én őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték pénzügyi vétségek miatt – írta az MTI.

A Nissan és a Mitsubishi letartóztatását követően napokon belül minden tisztségéből felmentette a cégvezért. A Renault igazgatótanácsa viszont csak január 24-én nevezte ki a francia autógyártó új vezetőit, miután egy nappal korábban Carlos Ghosn lemondott az elnöki és a vezérigazgatói tisztségekről.

Az autóipar egykori titánját, a Nissan megmentőjét három bűncselekménnyel vádolják Japánban. Kettő azzal függ össze, hogy a valósnál jóval kevesebb javadalmazást tüntetett fel nyolc éven át a Nissan jelentéseiben, a harmadik pedig arra vonatkozik, hogy privát vagyonkezelő cégének veszteségeit a Nissannal számoltatta el. Ha bűnösnek találják, akár 15 év börtönbüntetést is kiszabhatnak a 65. életévét március 9-én betöltő üzletemberre.

Ghosn ártatlannak vallja magát a felhozott vádakban, és kedden kiadott közleményében is megismételte, hogy megvédi magát az ellene felhozott “megalapozatlan vádakkal” szemben.

A tokiói bíróság korábban kétszer is megtagadta, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezze a posztjáról elmozdított cégvezért, arra hivatkozva, hogy bizonyítékokat semmisíthet meg, vagy elszökhet az országból. Ghosn ezt követően fogadta fel a “Penge” néven is emlegetett sztárügyvéd Hironaka Junicsirót, aki jóval agresszívabb védelmi stratégiára váltott. Álláspontja szerint a Ghosn elleni vádakat belső vállalati ügyként kellett volna kezelni, és Japán nem tartja tiszteletben a nemzetközi normákat azzal, hogy ügyfelét börtönben tartja.

A Ghosn-ügy reflektorfénybe állította a japán büntetőjogi rendszert, amely lehetővé teszi, hogy hosszú időre börtönben tartsák a gyanúsítottakat, ügyvédek pedig nem lehetnek jelen a kihallgatásokon, amelyek egy napon akár nyolc órán keresztül is eltarthatnak. A börtönkörülmények is sanyarúak, Ghosn egy apró, fűtetlen cellában raboskodott a vizsgálati fogság alatt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...