1956 óta nem volt ilyen erős az összetartozás érzése a kanadai magyarság körében – fejtette ki Szenthe Anna, a Diaszpóra Tanács Kanadai elnöke, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnöke. Hozzátéve: az egyik legnagyobb fegyvertény az, hogy Kanadában, a fiatal generációt is sikeresen tudták megszólítani.
– Férjemmel negyven éve élünk Kanadában és már a kezdetektől a magyar közösségért dolgoztunk. Ennek tapasztalata alapján állíthatom, hogy bár mindig megvoltak itt a cserkészek, meg lettek tartva a nagy magyar ünnepek, de a magyar közösség élete az elmúlt évtizedekben már kezdett elszürkülni. Az elmúlt években azonban új lendületet kapott a közösségi munka, amiben nagy szerepe volt a Magyarországról érkező többféle segítségnek, közte a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjasok szerepvállalásának, akiknek segítségével például minden magyar házban megújult a programkínálat. Emellett a kanadai magyar közösségen belüli kommunikáció nagyot javult, amiben az internet és a közösségi média is nagy lehetőséget teremtett számunkra.
– Mit tud hozzá adni az új technológia a diaszpóra életéhez?
– A Diaszpóra tanács megalakulása óta nagy figyelmet fordítunk arra, hogy mindenki tudjon a másikról és a világháló egy kiváló eszköz arra, hogy ha jól használjuk, naprakész információkat tudunk eljuttatni a honfitársainkhoz. Ezáltal pedig már a kisebb szervezeteink lokális programjai is azonnal országos ismertséget kapnak, és a Kanada minden tájáról érkező pozitív visszajelzések nagy erőt adnak a mindennapi munkához. Ugyanakkor a szervezettség abban is nagyot javult, hogy ma már összekapcsolva az egyes szervezeteket, több olyan –nem ritkán Magyarországról érkező – program is felkerül a kínálatba, ami egész Kanadát átszelve jut el az itteni magyarokhoz. Emellett pedig több fórumon is kommunikálunk a világhálón. Főként a facebook-on, de a például nekem mint a Diaszpóra Tanács Elnökének, akinek az a dolgom, hogy a kanadai közösségek aktivitását átlássam és ha szükséges segítséget nyújtsak akár egymás közötti, akár a kormánnyal való kapcsolataik kialakításában, van egy diaszpóra oldalam is, amire felteszem az események plakátjait, ami szintén a hatékony és naprakész tájékozódást szolgálja.
– Gondolom ez azért sem mellékes, mert Kanada hatalmas kiterjedésű ország.
– Ez természetesen mindig nagy kihívást jelentett és miközben az emberek – különösen az ismerősök – korábban is sokat tudtak egymásról, azért a mai kommunikáció egészen más átláthatóságot és minőséget képvisel.
– Ami már csak azért sem kis feladat, mert a 360 ezer kanadai magyar eléggé szétszórtan él az országban.
– Igen gyakorlatilag minden nagyobb városban élnek honfitársaink. Torontóban 60-80 ezren, Montrealban, Vancouverben, Edmontonban, Calgaryban, Saskatchewanben és Winnipegben pedig körülbelül 10-15 ezren. Mindez nagyon sok szervezet rengeteg munkáját jelenti úgy, hogy szinte mindenütt van magyar ház és templom, amelyek, vezetőik munkájának köszönhetően központi szerepet játszanak a helyi magyar közösségek életében.
– A diaszpóra egyik legnagyobb kihívása, hogy a legtöbb helyen hiányzik az utánpótlás. A fiatalok nemigen érdeklődnek a magyar programok iránt. Kanadában miként tudtak változtatni ezen?
– Nálunk is mindig az idősebbek vannak nagyobb számban rendezvényen, hiszen nekik van erre több idejük. De kezd fiatalodni a közösség, mert egyre több olyan eseményünk van, ami rájuk épül. Ilyen például a kanadai magyarság nyelve, a néptánc ahol a legkisebbektől az idősebbekig, három generáció képviselteti magát. Az egyik ikonikus eseményen, a 40 éves múltra visszatekintő Nyugat-Kanadai Néptánc fesztiválon például 500 magyar táncos és ezer néző vesz részt, jelezve, hogy egy jól sikerült program milyen összetartóerőt képvisel.
Egy másik reneszánszát élő műfaj az amatőr színjátszás. Miközben 40-50 éve a kanadai magyarok körében is voltak színi-csoportok, a 30 éve működő és éppen most magyarországi vendégjátékon szereplő VANMA-Vancouveri Magyar Színházon kívül a többségük elhalt. Ezért is tartottam kihívásnak, hogy 2018-ban, Vancouverben megszerveztük a Kanadai Magyar Amatőr Színházak Fesztiválját, amit 2019-ben Edmontonban folytattunk. Mindkét rendezvény olyan sikeres volt, amire álmodni sem mertem volna akkor, amikor a gondolat megfogalmazódott bennem. És ami legalább ekkora öröm, hogy a színjátszással azt a fiatalabb, 20-30 éves korosztályt is meg tudtuk szólítani, akiket a legnehezebb elérni. Az otthonról érkezett segítséget is dicséri, hogy nálunk Edmontonban, egy Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas kezdte szervezni, aki színész volt és úgy érezte, valami újat is szeretne a közösség életébe hozni. Így született meg az amatőr színjátszó csoport. A siker folytatódott, miután hazatért, egy fiatalabb hölgy vette át tőle a stafétabotot, aki jelenleg is a társulat igazgatója. A 2019-es fesztiválon Vancouver, Edmonton, Torontó és New York magyar színjátszó társulatai vettek részt (a 2018-ban fellépő Calgary színjátszó köre betegség miatt mondta le a fellépést), miközben idén már arra is jó esély van, hogy tovább bővül a magyar társulatok száma. Erre jó esélyt ad, hogy eddig a fesztivál minden előadása teltházas volt.
– A fiatalok többsége nyilván a frissen kiérkezettek köréből kerül ki, akik jó része a határon túli magyar területekről érkezik.
– Számomra csak egy a lényeg, hogy magyarok, mint mi. Jöjjenek bárhonnan is, az új magyarokat azért is nehéz megszólítani, mert elkülönülve, a saját életükre, a saját karrierjükre fókuszálnak. Csak lassan kezdenek eljönni a magyar házakba, lassan kezdenek beolvadni az itteni közösségekbe, mert minél hamarabb kanadaivá akarnak válni. Azonban rájönnek, előbb utóbb megkezdődik a beolvadás, hiába gondolod, hogy asszimilálódni fogsz; a kanadai életet éled; az a fontos, hogy jól beszéld az angolt, és legyen állásod. Előbb utóbb mégiscsak előjön a honvágy és a legtöbb embernél az is kiderül, soha nem tud annyira asszimilálódni, hogy teljesen jól érezze magát. Ilyenkor az ember eljön a magyar házba, ahol a magyarok szívesen fogadják.
Saját tapasztalatból mondom ezt, mert amikor több, mint 40 éve eljöttünk, nem is tudtuk, hogy milyen fontos lesz még az életünkben, hogy magyarok vagyunk. Az első években csak arra koncentráltunk, hogy a jó állásunk meglegyen, megalapozzuk a jövőt, és csak utána jöttünk rá, hogy csak a hasonló típusú emberekkel találjuk meg a közös hangot. Arról nem beszélve: idegenként nagy segítség, ha egy közösség segít, ha kell, mert megvan a tapasztalata abban, hogy hol és miként kell állást keresni, vagy éppen szerelőt találni. A férjemmel együtt jómagam is rengeteg magyarnak segítetten már, a letelepedésben, az állás keresésében.
– Így, ami Magyarországnak nem jó az elvándorlás miatt, a diaszpóra magyar közösségeinek mégiscsak előnyös.
– Kár azon gondolkodni, hogy az elvándorlás jó vagy nem jó. Ez a folyamat a történelem folyamán mindig létezett, és már messze úgy történik, mint amikor a 70 évek Magyarországáról mi eljöttünk. A mai fiatalok bármikor haza mehetnek, egyszerre mindkét országban lehet lakásuk, és ha esetleg nem sikerül a nagy kaland, bármikor hazatérhetnek. Vagyis nincs akkora tétje, mint a számunkra volt, akik nem tudhattuk, hogy egyáltalán hazatérhetünk-e valaha. És ez sokuk esetében meg is látszik: a 10-20 éve ittélők közül is sokan hazaköltöznek, családdal, itt született gyerekekkel, akik szerencsére beszélik a magyar nyelvet. Ugyanakkor nem véletlen, hogy az elmúlt évszázadban kivándorolt magyaroknak komoly presztizsük volt Kanadában, amit az 56’ után érkezettek csak megerősítettek, hiszen rengeteg egyetemista, vagy magasan képzett szakember emigrált Kanadába. Igaz nem könnyű megőrizni ezt a presztizst, de szerencsére most ismét azt tapasztalom, hogy a magyarság multikulturális szinten ismét kezd erősebb lenni, amihez az olyan különleges események is hozzátartoznak, mint amikor az 56’-os forradalom évfordulójára Torontóban és Edmontonban is piros-fehér-zöld kivilágítást kapott az egyik híd és mindenki tudta, hogy ez minek szól.
– A magyar diaszpóra mennyire aktív az ó és az új haza közötti gazdasági kapcsolatteremtésben, amit az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás is ösztönözhet?
– Kanada nem egy könnyű piac és ahol azt gondolná az ember, hogy a legkönnyebb lehet sikereket elérni, mint például a borokkal, ott például a szocializmus idején idekerült italok miatt nehéz megküzdeni a múlt káros hagyatékával. De a magyar gazdaságpolitika Kanadában is aktív: tavaly nyitottuk meg vancouveri alkonzulátust és hamarosan egy kereskedelmi attasé is segíti a kanadai nyugati part és a magyar cégek közötti gazdasági kapcsolatok építését.
– Milyen tervekkel vágtak a 2020-as évnek?
– Arra építve, hogy a kanadai magyarság körében egyre erősebb az az érzés, hogy egy nemzet vagyunk, és érdemes a közös célokért dolgozni – az emigráció talán csak 56’-ban volt még ennyire összetartó -, egy különleges eseménnyel készülünk az Összetartozás évére. Ezért ezúttal nem otthonról hozott produkcióban gondolkodtunk, hanem olyan értéket szerettünk volna teremteni, amivel mi is hozzájárulunk az összetartozás érzésének erősítéséhez. Egy olyan produkcióra készülünk, ami az első magyar templom létrehozásától kezdve, Trianonon és a magyar történelem nagy sorsfordulóin át egészen a máig mutatja be a kanadai magyarok történetét néptáncban. A különleges előadáson minden kanadai néptánc csoport két vezető táncosa, és mellettük a jövőt szimbolizálva gyerekek lépnek fel. A háttér pedig vetített lesz, mert a mobil színpaddal, reprezentálva a kanadai magyar közösség összetartozását, négy kanadai nagyváros mellett Magyarországra is szeretnénk eljutni, miközben a Niagara Fallsnál, Kanada legnagyobb magyar házánál, az Árpád Háznál egy összetartozás bált is szervezünk.
