Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Szijjártó: utolsóból első lett Magyarország
No menu items!

Szijjártó: utolsóból első lett Magyarország

Tíz év alatt Magyarország utolsóból első lett a gazdasági növekedést tekintve az európai uniós tagállamok között – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter Hongkongban, az Ázsiai Pénzügyi Fórumon elmondott beszédében.

Tíz évvel ezelőtt Magyarország 28. – vagyis a legutolsó – helyen állt az európai uniós tagállamok között a gazdasági növekedés üteme szempontjából, a tavalyi év végére azonban az első helyre kapaszkodott fel – fejtette ki a külügyminiszter a fórum azon szekciójában, amelynek a címe “A fejlődés újraértelmezése” volt.

Szijjártó Péter Hongkongban. Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Amikor a kormány 2010-ben hivatalba lépett, Magyarország a gazdasági csőd szélén egyensúlyozott – húzta alá, hozzátéve, a kormány előtt két út állt ekkor: biztonságra törekvő módszerek segítségével dolgozni a túlélésért, vagy az “unortodoxnak” nevezett, bátrabb gazdaságpolitikán keresztül a korábbinál jobb gazdasági teljesítményt megcélozni a válságot követő időszakra.

A merész gazdaságpolitika, amely kéz a kézben járt a gyors ütemű technológiai változásokkal, merőben más hozzáállást követelt az állam részéről – szögezte le.

Magyarországon bevezették az egykulcsos adórendszert Európa legalacsonyabb adóival, amelyek kulcsfontosságúak voltak abban, hogy mára Magyarország tudja felmutatni a legnagyobb arányú gazdasági növekedést az Európai Unióban – mondta.

Szijjártó Péter kiemelte: a magyar kormány stratégiai döntést hozott, miszerint folyamatosan csökkenti a munkát terhelő adókat a fizetések emelkedésével párhuzamosan, a digitális korszakba lépve ugyanis a munkáltatók egyre magasabban képzett munkavállalókat alkalmaznak, ami a fizetések növekedését vonja maga után.

Az adópolitika fontossága mellett a miniszter hangsúlyozta a bevezetett duális képzését, azon keresztül ugyanis a vállalatok szerepet kapnak a középiskolai tanterv kidolgozásában is, a diákok pedig az iskola elvégzésekor versenyképes tudással rendelkezhetnek.

Magyarország az ötödik generációs (5G) távközlési rendszer egyik európai központjává kíván előlépni, ennek fontos lépéseként néhány hónappal ezelőtt Budapest belvárosában elindították az 5G szolgáltatást, a brit Vodafone és a kínai Huawei pedig közösen dolgozik az 5G infrastruktúra teljes magyarországi kiépítésén – mondta, megjegyezvén, hogy Magyarország nem tesz különbséget nemzetiségi alapon a cégek között, így a Huawei kínai telekommunikációs óriás beruházásait is örömmel fogadja.

A külügyi tárca vezetője kitért a keleti nyitás politikájára, rámutatva:

a magyar kormány felismerte, hogy a világgazdasági változásokra a Kelet legalább akkora hatást gyakorol, mint a Nyugat.

A kormánypolitika eredményeit sorolva megemlítette, hogy Magyarországon tavaly létrejött új munkahelyek 38 százalékát kínai, koreai és japán beruházások teremtették meg, a Bank of China Budapestet választotta regionális központjának helyszínéül, Magyarország az európai uniós tagállamok közül elsőként csatlakozott az Egy övezet, egy út elnevezésű kínai globális gazdasági-infrastrukturális projekthez, továbbá csatlakozott az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankhoz.

Mindazonáltal – tette hozzá – míg a magyar kormány tisztában van a globalizáció folyamatával, továbbra is a nemzeti érdeket tartja szem előtt, ennek megfelelően a kedvező adókulcsok mellett arra helyezi a hangsúlyt, hogy jó kapcsolatot ápoljon a világgazdasági változások ütemét diktáló régiókkal.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...