Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Történelmi GDP-csökkenés Németországban
No menu items!

Történelmi GDP-csökkenés Németországban

Rekordmértékben, a vártnál is erősebben csökkent Németország hazai összterméke (GDP) a második negyedévben, miután a koronavírus-járvány szinte teljes egészében megbénította a gazdaságot.

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) első becslése szerint ár-, szezonális és naptári hatással kiigazítva 10,1 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest. Elemzők 9 százalékos csökkenést vártak a második negyedévről a január-márciusban mért 2,0 százalékos visszaesés után.

Azóta, hogy Németországban 1970-ben elkezdték számítani és feljegyezni a negyedéves GDP-adatokat, még soha nem mértek ilyen nagy arányú csökkenést.

Éves összevetésben árkiigazítással számolva 11,7 százalékkal zuhant a német GDP a második negyedévben, erősebb ütemben az elemzők által várt 10,9 százaléknál, illetve az első negyedévi 1,8 százalékos csökkenésnél. Ár- és naptári hatással kiigazítva ugyancsak 11,7 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye, míg elemzők 11,1 százalékos csökkenésre számítottak az első negyedéves 2,3 százalékos mínusz után.

Az Európai Unió legnagyobb gazdaságának teljesítménye az utóbbi évtizedekben csak egyszer, a pénzügyi és gazdasági világválság legsúlyosabb szakaszában csökkent nagy mértékben. A legrosszabb negyedéves összevetésű adatot 2009 január-márciusában jegyezték fel 4,7 százalékos csökkenéssel, éves összevetésben pedig 2009 második negyedében 7,9 százalékos zuhanást.

Idén április-júniusban a járvány feltartóztatását célzó szigorú intézkedések, a határok lezárása és számtalan gyár termelésének leállítása a katasztrófát súroló csapást mért a legtöbb fontos iparágra. Zuhant az áruk és a szolgáltatások exportja, illetve importja, a háztartások fogyasztása, valamint a gépekbe és berendezésekbe való vállalati beruházások értéke, a szövetségi kormányzat viszont növelte kiadásait.

A német kormány azt reméli, hogy rövidesen megáll a gazdasági visszaesés Németországban, és legkésőbb októbertől ismét elindul a növekedés.

A kormány több stabilizációs és növekedésösztönző programot indított a járvány hatásainak ellensúlyozására, és finanszírozásukra már kétszer átdolgozta az idei büdzsét. Az új pótköltségvetés az eddigi – 2010-ben felállított 44 milliárd eurós – rekordot nagyságrendekkel meghaladó, 217,8 milliárd eurós hiánnyal számol. A hiányt teljes egészében hitelfelvétellel fedezik. A GDP-hez viszonyított államadósság így a tavalyi 59,80 százalékról 77 százalékra emelkedik.

A kormány előrejelzése szerint a GDP a stabilizáló és növekedésösztönző programokkal együtt is rekordmértékben, 6,3 százalékkal csökken idén. Jövőre viszont már 5,2 százalékos növekedés következhet, és az Európai Unió legnagyobb gazdasága 2022 elejére elérheti a koronavírus-világjárvány előtti szintet.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.