Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók a gyorsjelentési szezon erős kezdésének és a gazdaság fellendüléséről tanúskodó friss makroadatoknak köszönhetően.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,17 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,37 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,90 százalékkal emelkedett a nyitásban.

A gyorsjelentési szezont a szokásokhoz híven a nagybankok indították. A sort szerdán a JPMorgan Chase és a Wells Fargo nyitotta meg, mindkét pénzintézet a vártnál jobb eredményekkel rukkolt elő, de igazi kiemelkedő teljesítményről a Goldman Sachs tudott beszámolni a befektetési banki és a kereskedési bevételek erőteljes emelkedésének köszönhetően.

A sort csütörtökön folytatta a Bank of America, amely ugyancsak kiemelkedő eredményekről számolt be, egyúttal 25 milliárd dollár értékű sajátrészvény-vásárlási programot jelentett be.

Tőzsdenyitás előtt tette közzé gyorsjelentését a Pepsico amerikai üdítő- és chipsgyártó, amely a vártnál nagyobb bevételt és nyereséget ért el az első negyedévben. Árfolyama enyhén, mindössze 0,1 százalékkal emelkedett a nyitás előtti elektronikus kereskedésben. A vártnál nagyobb nyereséget termelt és javította éves profit-előrejelzését a UnitedHealth, a legnagyobb amerikai egészségbiztosító, így közel 2 százalékos pluszban várta a nyitást.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is emelkednek az indexek. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,43 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,32 százalékos, a párizsi CAC-40 0,43 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,16 százalékos, a madridi IBEX 35 mutató 0,24 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,42 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1968 dollárt adtak, 0,08 százalékkal erősödött a dollár. A jenhez képest azonban 0,14 százalékkal gyengült a dollár, 108,76 jenen forgott.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,02 százalékkal, 1753,67 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 1,06 százalékkal, 1754,70 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken, de így is egyhavi csúcs közelében mozog az olajkereslet erősödését valószínűsító előrejelzésekre.

A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,42 százalékos mínuszban, 66,30 dolláron, a májusi szállítású WTI pedig 0,68 százalékos veszteségben, 62,72 dolláron forgott fél négykor.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
Hirdetés

Hírek

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.