Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Erősödéssel nyitott New York, stabil az olajpiac
No menu items!

Tőzsde – Erősödéssel nyitott New York, stabil az olajpiac

Mérsékelten emelkedő indexekkel indult a kereskedés pénteken a New York-i tőzsdéken.

A befektetők túltették magukat az amerikai-észak-koreai tárgyalások félbeszakadásán, már csak azért is, mert mindkét fél gyorsan kifejezésre juttatta, hogy újrakezdődhetnek a megbeszélések. Javította a hangulatot, hogy a Kínával folyó kereskedelmi tárgyalások jól haladnak. A piacok most a feldolgozóipari aktivitást jelző beszerzésimenedzser-indexre és az inflációs adatra várnak.

Jerome Powell Fed-elnök csütörtökön hangsúlyozta, hogy a termelékenység tavalyi javulása nagyobb teret ad a béremelésnek, anélkül, hogy nőne az inflációs nyomás, ami lehetővé teszi a kamatemelés kitolását.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,78 százalékkal, az S&P 500 0,73 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,68 százalékkal állt csütörtöki záróértéke fölött a kereskedés első perceiben.

Csütörtökön gyengüléssel zárt New York. A DJIA 0,27 százalékkal, az S&P 500 0,28 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,29 százalékkal csökkent.

Az olajpiacon nem voltak nagy mozgások. A növekvő amerikai termelés emelkedésének és a globális gazdaság lehűlésének árcsökkentő hatását ellensúlyozta az OPEC és több nagy exportőr termelésének csökkentése.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 16 centtel 57,38 dollárra ment föl. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 8 centtel, 66,39 dollárra emelkedett.

A dollár enyhén gyengült. Az euró kora délután 1,1382 dollár körül forgott a reggeli 1,1369 dollárral szemben.

Az arany két heti mélypontjára süllyedt, és várhatóan négy hónapja a legrosszabb hetet zárja. A héten eddig 1,4 százalékkal esett az ára a dollár erősödése és a részvényárfolyamok emelkedése miatt. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1309,13 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,3 százalékkal alacsonyabban, mint csütörtök este. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...