Kezdőlap Edukáció Trefortos győzelemmel zárult a Közgazdasági Diákolimpia döntője
No menu items!

Trefortos győzelemmel zárult a Közgazdasági Diákolimpia döntője

Illusztráció: Bigstock

Dudás Ágoston, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium diákja nyerte a Közgazdasági Diákolimpia 2025-ös versenyét március 21-én, pénteken a Budapesti Metropolitan Egyetemen (METU). A középiskolásoknak szóló nemzetközi megmérettetés hazai döntőjében 8 település 14 iskolájának 30 diákja mérte össze közgazdasági ismereteit.

A Közgazdasági Diákolimpiát először Csehországban szervezték meg 2016-ban. 2019 óta Magyarország is megrendezi a nemzeti versenyt, és delegálja az országos döntő legjobbjait a nemzetközi döntőbe. A verseny rangját mutatja, hogy a 2017-es, kezdeti 4000 résztvevőről mostanra már csaknem 80 ezerre emelkedett a versenyben részt vevő diákok száma. Az indulás óta négy kontinens 21 országából összesen 350 ezer diák mérette meg közgazdasági tudását e versenyen.

Erős mezőnnyel zajlott az idei Közgazdasági Diákolimpia: a versenyfelhívására összesen mintegy 30 település 64 középiskolájából jelentkeztek a közgazdaságtan iránt érdeklődő középiskolás diákok. Február végén 329 középiskolás töltötte ki a verseny online fordulójának tesztsorát átlagosan 71 százalékos eredménnyel. Az országos döntőbe végül 30 diák jutott be – nekik ehhez 96 százalékos eredményt kellett elérniük, vagyis a 25 kérdésből legalább 24-re helyes választ kellett adniuk. Ez az eddigi legmagasabb ponthatár a verseny hazai történetében! Közülük a pénteki, budapesti döntőben a METU-n végül 10 település 18 iskolájának 30 diákja mérte össze tudását. Az országos döntő két fordulóból állt: délelőtt egy írásbeli teszten mérkőznek meg egymással a diákok, és közülük a legjobban teljesítő 10 tanuló szóbelizett délután a neves közgazdászokból álló zsűri előtt.

Az országos döntő zsűrijének elnöke Kocziszky György egyetemi tanár, a döntőnek helyet adó Budapesti Metropolitan Egyetem rektora volt. A zsűri további tagjai: Bod Péter Ákos egyetemi tanár, volt jegybankelnök, korábbi ipari és kereskedelmi miniszter, a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke; valamint Dombi Ákos, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docense voltak.

A Közgazdasági Diákolimpia első három helyezettje: 1. Dudás Ágoston (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium); 2, Nacsa Domán (Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium); 3. Ruskal Bendegúz (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola). Hármukon kívül, negyedik és ötödik helyezettként Mosonyi Ábel (Alternatív Közgazdasági Gimnázium) és Bitemo Artúr (Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium) képviselheti hazánkat augusztus közepém a görögországi Olümpiában, a verseny angol nyelvű nemzetközi döntőjében.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Hirdetés

Hírek

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.