Kezdőlap Világgazdaság Trump emeli a kínai importra kivetett vámokat
No menu items!

Trump emeli a kínai importra kivetett vámokat

A pekingi pótvámokra reagálva Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy megemeli a kínai importra kivetett vámokat. Az államfő Twitter-bejegyzésében hangsúlyozta, az Egyesült Államoknak nincs szüksége Kínára.

Trump erőteljes választ ígért, megemeli a vámokat

A Twitteren megjelent mikroblogbejegyzéseiben Trump tudatta: 250 milliárd dollár értékű kínai árucikkekre a vámot a jelenlegi 25 százalékról 30-ra emeli, a szeptemberre tervezett 300 milliárd dollár értékű árura kirovandót pedig 10-ről 15 százalékra srófolja. Elemzők szerint ezzel csaknem valamennyi kínai importportéka vámtételét megemeli.

A döntést az amerikai elnök azt követően hozta nyilvánosságra, hogy megbeszélést folytatott gazdasági és kereskedelmi tanácsadóival.

Donald Trump pénteken egy sor Twitter-üzenetben már jelezte, hogy válaszol Peking döntésére, miszerint a kínai kormány 75 milliárd dollár értékű amerikai importárura 5-10 százalékos pótvámot vet ki.

“Nincs szükségünk Kínára, őszintén szólva, sokkal jobban megvagyunk nélküle” – írta egyik Twitter-bejegyzésében Trump.

Egyben bejelentette: felszólította az amerikai cégeket, hogy kezdjék el felkutatni a kínai piac alternatíváját, sőt hozzák vissza az Egyesült Államokba a Kínába kiszervezett termelést. Közölte azt is: utasítja a szállítással foglalkozó vállalatokat, köztük a FedExet, az Amazont, az amerikai postai szolgáltatót (UPS) is, hogy állítsák le a Kínából érkező szintetikus fájdalomcsillapító kábítószer, a fentanyl Amerikába szállítását.

A vállalatokra vonatkozó döntését az érintettek elutasították. Az amerikai Kereskedelmi Kamara alelnöke leszögezte: “miközben értjük az elnök csalódottságát, véleményünk szerint a folyamatos és konstruktív elkötelezettség a helyes út”. Hangsúlyozta azt is: “nem akarjuk az amerikai-kínai viszony további romlását”.

Elemzők és egyes republikánus politikusok szerint sem világos, hogy az amerikai elnök milyen felhatalmazás alapján utasíthatná országa magánvállalatait piaci tevékenységük megváltoztatására. Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor – Donald Trump egyik szoros szövetségese – például úgy nyilatkozott: Trump “nem parancsolgathat bárkinek, és ezzel nagyon is tisztában van”.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy az érdeklődés a lakáscélú megtakarítások iránt

egyre többen választják megtakarításra a lakástakarékot

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,
Hirdetés

Hírek

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén

Az Otthon Start Program részleteiről egyeztetett Panyi Miklós a Bankszövetség képviselőivel

A Bankszövetség képviselőivel folytatott pénteki egyeztetésen sikerült tisztázni a még nyitott kérdéseket az Otthon Start Program részleteiről.

NGM: tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a tárca eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést,

Az építőanyag-piacon visszafogott volt a kereslet az első fél évben

Visszafogott volt a kereslet az építőanyag-piacon az első fél évben, de a jövőt tekintve optimisták az építőanyag-kereskedők

Még tart a nyár – számtalan program vár a fürdőkben

Tombol a nyár, hőségriadó is vár ránk a következő...
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.