Kezdőlap Budapest Új bevásárlóközpont nyílik Budapesten
No menu items!

Új bevásárlóközpont nyílik Budapesten

Etele Plaza
Az Etele Plaza Magyarország első okosplázája. Kép forrása: Etele Plaza/Facebook

Péntektől fogadja a vásárlókat az Etele Plaza. A főváros legújabb bevásárló- és szórakoztatóközpontja több mint 100 milliárd forintból épült fel – közölte a fejlesztő Futureal.

A Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró és az M1-M7 autópálya fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál épült komplexumban a divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, mozi, fitneszterem, gyermekjátszó is helyet kapott. A plázanyitáskor a bérbeadottság meghaladja a 90 százalékot.

Az épület Magyarország első okosplázája, amelyben saját fejlesztésű mobilalkalmazáson és felhőalapú szolgáltatásokon keresztül segítenek a vevőknek egyebek mellett a navigációban és az ideális parkolóhely megtalálásában. A parkolóban 1300 helyet alakítottak ki, ezek közül csaknem 130 állomáson elektromos autók töltésére is van lehetőség.

Kereskedelmi környezetben elsőként az Etele Plazában alkalmazzák majd a magyar tervezők által az Óbudai Egyetemen kifejlesztett Ariadné elektronikus vakvezető rendszert, amely a látássérült és vak látogatókat segíti a tájékozódásban. A találmány lényege, hogy a járófelület alatt egy vezetősávot helyeztek el, amelyet egy speciálisan erre a célra tervezett fehér “okosbot” érzékel, a botban lévő eszköz pedig rezgéssel jelzi a vezetővonal irányát.

A pláza belső terei szinte teljesen érintésmentesek, a légtechnikai rendszer UV-lámpás csírátlanító szűrőegységei pedig másodpercek alatt pusztítják el a levegőben lévő vírusok és baktériumok csaknem 100 százalékát.

A Futureal a kelet-közép-európai régió egyik vezető ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportja, Európa 10 legnagyobb ingatlanfejlesztője között tartják számon. Alapítása óta a Futureal-csoport portfóliója több mint 180, összesen 3 millió négyzetméter bruttó alapterületű ingatlanfejlesztési projekttel bővült, több mint 5 milliárd euró értékben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás