Kezdőlap Tőzsde Új csúcson zárt a BUX
No menu items!

Új csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 246,31 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 73 622,19 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy átlag alatti forgalom mellett, az európai piacokkal együtt mozgott a BUX.

Kiemelte, hogy a piaci konszenzusnak megfelelően kamatot vágott az MNB Monetáris Tanácsa, 25 bázisponttal 6,75 százalékra csökkentve a jegybanki alapkamatot. Ez a lépés a forintot kicsit gyengítette, de nem volt nagy elmozdulás – mondta az elemző, aki mindezt azzal magyarázta, hogy a forint árfolyamába már korábban be volt árazva, hogy a jegybanknak lesz mozgástere kamatot vágni ezen a kamatdöntő ülésen.

A Mol 14 forinttal, 0,49 százalékkal 2854 forintra erősödött, 626,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,53 százalékkal 18 885 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,18 százalékkal 1086 forintra csökkent, forgalma 182,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9845 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6724,87 ponton zárt kedden, ez 33,23 pontos, 0,5 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

A Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.
Hirdetés

Hírek

A Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.