Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Új polgári repülőteret alakítanak ki Miskolcon
No menu items!

Új polgári repülőteret alakítanak ki Miskolcon

Illusztráció: Bigstock

A Miskolc City Airport megkapta a létesítési engedélyt az új, polgári célú, speciális repülőtér kialakítására Miskolcon – jelentette be Csöbör Katalin sajtótájékoztatón szerdán.

A fideszes országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, a repülőtér a “régi repülőtér”, melyet jelenleg a Bosch használ. A létesítmény túlélte a háborút, a kommunizmust és a rendszerváltást is, azonban az együttműködés és a bérleti szerződés lejárt 2019-ben – tette hozzá.

Csöbör Katalint Drótos László, a Miskolc City Airport képviselője kereste meg korábban, hogy találtak egy olyan területet, ahol a lakosság megzavarása nélkül tudnának repülni és a sportcélú pilóták is “megtalálják saját helyüket” – mondta a politikus. Kiemelte, a reptér átadásakor azt közösséggel, élettel kell majd megtölteni, erre már számos terv létezik.

Drótos László, az üzemeltető képviselője elmondta, a létesítmény elsősorban egy sportcélú repülőtér lesz, mely üzleti gépek, befektetők és látogatók fogadására is alkalmas lesz. Az új reptérrel szeretnék bevonni a fiatalokat a sportrepülésbe, vitorlásképzésbe és ejtőernyősképzésbe is – tette hozzá.

Megjegyezte, rendezvények lebonyolításában is gondolkodnak, így a jövőben helyet adnának sport- és kulturális rendezvényeknek, akár koncerteknek is. A reptér nagyon fontos jellemzőjének nevezte azt, hogy két irányból is jól megközelíthető és a repüléssel nem fogják zavarni a lakosságot sem.

Drótos László kifejtette, nem a lakosság felett fog zajlani a repülés, a légteret úgy alakították ki, hogy az M30-as autópálya felett fog fordulni az iskolakör.

Hozzátette, a projekt egy “elszánt pilótáknak a pénzeiből összeadott és munkájából létrejött” magánkezdeményezés, melynek üzemeltetését a továbbiakban át szeretnék adni a Magyar Tartalékosok Szövetségének (MATASZ).

Hangsúlyozta, elsősorban nem üzletet látnak a lehetőségben, hanem inkább egy közösségi teret.

Újságírói kérdésre Drótos László elmondta, a létesítmény kialakítása eddig mintegy 200 millió forintba került és egyelőre füves kifutópályával rendelkezik. Megjegyezte, jelenleg is folynak a munkálatok a területen, de tavasszal tervezik megnyitni a repteret.(MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás