Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Újabb nyolc vállalat lett kiemelt exportőr
No menu items!

Újabb nyolc vállalat lett kiemelt exportőr

Újabb nyolc céggel bővült a Kiemelt exportőr partnerségi programhoz (Kepp) csatlakozott vállalatok köre, amely immár 35 tagot számlál – közölte Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) exportnövelésért felelős helyettes államtitkára.

Hozzátette: a program 2019-ben indult, abban a magyar tulajdonú, jelentős exporttevékenységet megvalósító vállalatokkal kötnek partnerségi megállapodást a szorosabb együttműködés érdekében. Ezek a cégek jó eséllyel nemzetközi multinacionális vállalatokká is fejlődhetnek – mondta.

A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó lebonyolításáért felelős kormánybiztos kitért arra, hogy a cégek nemzetgazdaságilag fontos ágazatokból érkeztek, mint az építőipar, élelmiszeripar, villamosipar, informatika.

Ezen cégek 140 milliárdos tavalyi összesített árbevételének 35 százaléka exportból származott, több mint négyezer embernek adnak munkát, és a járvány alatt senkit sem bocsátottak el.

Joó István

Magyarország a járvány nyertesei közé szeretne és fog is tartozni, ezen dolgoznak – mondta. Hozzátette: a 2020-ban meghozott gazdaságvédelmi intézkedések a GDP 30 százalékát tették ki, a vállalkozások, családok megmentéséből a tárca is kivette a részét.

Soha annyi beruházást nem támogattak mint 2020-ban: tavalyi közel 1500 beruházás révén 5,5 milliárd dollár beruházási érték jött létre, ezzel több mint 270 ezer munkahelyet védett meg a kormány, és közel 13 ezer új munkahelyet hoztak létre. Mindehhez a kabinet 474 milliárd forintnyi támogatást biztosított – közölte.

Elmondta, elindították a tőkekifektetési programokat azoknak a cégeknek, akik a hazai kapacitások mellett új tevékenységet akarnak külföldön indítani: a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség 2019-ben nyugat-balkáni kifektetési programot indított. Ebben 7 vállalkozás 7 projektjét 7 milliárd forinttal támogatták, amivel 15 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg Szerbiában – sorolta.

Kifejtette, a tavaly indított Nemzeti exportvédelmi programban pedig 48 magyar vállalkozás 140 milliárd forintnyi beruházását támogatják 71 milliárd forinttal. Ennek köszönhetően 5 kontinens 19 országában valósulnak meg fejlesztések. A kormány új programok sokaságával segíti a cégek fejlődését, az eredmények nem maradtak el: 2020-ban is 100 milliárd forint felett volt a magyar export értéke, beruházási rekordok dőltek meg – összegezte, hozzátéve: a megkezdett munkát folytatják a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzsben, a külgazdasági és külügyminiszter vezetésével.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...