Kezdőlap Világgazdaság Uniós gazdaság. Visszafogott növekedést vár a Bizottság
No menu items!

Uniós gazdaság. Visszafogott növekedést vár a Bizottság

Az Európai Bizottság (EB) téli gazdasági előrejelzése szerint az európai gazdaság folyamatos, stabil, de mérsékelt növekedési pályán halad a következő két évben a munkahelyteremtés és a bérek folyamatos növekedése mellett.

Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság emberközpontú gazdaságért felelős biztosa a prognózist ismertetve elmondta, az előrejelzés szerint az euróövezet bruttó hazai termékének (GDP) növekedése stabil marad, 2020-ban és 2021-ben is 1,2 százalék körül alakul.

Valdis Dombrovskis

Az Európai Unió egészében a növekedés várhatóan enyhén lassuló lesz, 2020-ban és 2021-ben 1,4 százalékra mérséklődik, a legutóbbi, őszi gazdasági előrejelzésben szereplő 1,5 százalék helyett.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy szem előtt kell tartani a változékonyabb, a geopolitikai helyzet okozta kockázatokat, amelyhez kereskedelmi bizonytalanságok is társulnak. A tagállamoknak ezért ki kell használniuk a lehetőséget a strukturális reformok végrehajtására a növekedés és a termelékenység fokozása érdekében. A magas államadóssággal rendelkező országoknak továbbá prudens költségvetési politikával kell megerősíteniük a gazdaságuk védelmét – közölte.

Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos hozzátette, az európai gazdaság helyzetét tekintve biztató a kereskedelmi feszültségek csökkenése és a megállapodás nélküli Brexit elkerülése. Ugyanakkor még mindig jelentős politikai bizonytalansággal kell szembenézni, ami megnehezíti a feldolgozóipar helyzetét. A koronavírust illetően, még túl korai lenne értékelni annak negatív gazdasági hatásának mértékét – mondta.

Tájékoztatása szerint a külső környezet továbbra is kihívást jelent, a munkahelyteremtés, az erőteljes bérnövekedés és a támogató politikák kombinációja azonban segítheti az európai gazdaságot abban, hogy fenntartsa a mérsékelt növekedési pályáját. A lakossági fogyasztás és a beruházások, különösen az építőipar területén, továbbra is ösztönözni fogják a gazdasági növekedést.

Paolo Gentiloni

Várhatóan számos tagállamban jelentősen növekedni fog a közlekedéssel és a digitális infrastruktúrával kapcsolatos közberuházások száma. A feldolgozóipar a stabilizálódás jeleit mutatja, a csökkenő globális kereskedelmi forgalom pedig elmozdulhat a mélypontról. Mindezek lehetővé teszik az európai gazdaság további bővülését, ugyanakkor nem tűnnek elégségesnek a növekedés mértékének felgyorsulásához.

Az inflációt illetően elmondta, az euróövezetben az inflációs előrejelzés (harmonizált fogyasztói árindex) 2020-ban 1,3 százalékra, 2021-ben pedig 1,4 százalékra emelkedett, ami a 2019-es őszi gazdasági előrejelzéshez képest mindkét évben 0,1 százalékpontos növekedést jelent. Ez azt jelzi, hogy a magasabb bérek az árakban is kezdenek lecsapódni, az olajárakkal kapcsolatban pedig némileg felfelé módosultak a feltételezések.

Az unió egészében a 2020-as inflációs előrejelzés szintén 0,1 százalékponttal, 1,5 százalékra emelkedett. A 2021-re vonatkozó előrejelzés változatlanul 1,6 százalék maradt.

Paolo Gentiloni arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes lefelé mutató kockázatok elmúltak, közben azonban újak jelentek meg, így összességében a kockázatok továbbra is lefelé mutatnak.

Az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi megállapodás első fázisa bizonyos mértékben hozzájárult a lefelé mutató kockázatok csökkentéséhez, de a Washington kereskedelempolitikáját övező nagyfokú bizonytalanság továbbra is akadályozza az üzleti hangulat szélesebb körű javulását – jegyezte meg.

Kijelentette, noha a december 31-ig tartó átmeneti időszakra vonatkozóan egyértelműek az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi kapcsolatok, továbbra is jelentős a bizonytalanság a jövőbeni partnerséget illetően. Hozzátette: mivel az unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeni kapcsolat még nem egyértelmű, a 2021-re vonatkozó előrejelzések azon a technikai feltételezésen alapulnak, hogy a kereskedelmi kapcsolatok tekintetében fennmarad a jelenlegi állapot.

Végezetül hozzátette, az új koronavírus megjelenése és annak a közegészségügyre, a gazdasági tevékenységre és a kereskedelemre gyakorolt hatása szintén lefelé mutató kockázatot jelent. Minél tovább tart, annál nagyobb a gazdasági hangulatra és a globális finanszírozási feltételekre gyakorolt dominóhatás valószínűsége.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás