Kezdőlap Világgazdaság Vámháború. Tűzszünet-hosszabbítás, tárgyalásokkal
No menu items!

Vámháború. Tűzszünet-hosszabbítás, tárgyalásokkal

A jövő héten Washingtonban folytatódnak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások – jelentették be pénteken Pekingben.

A The Wall Street Journal jól értesült forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a két ország képviselőinek pénteken véget ért kétnapos pekingi egyeztetése konkrét eredmény nélkül záródott, de több fontos kérdésben közelebb kerültek az álláspontok.

A pénteki megbeszélések után az amerikai pénzügyminiszter a  Twitteren közzétett üzenetében azt írta, hogy “eredményes találkozókat” tartottak Liu He kínai miniszterelnök-helyettessel Pekingben.

A The Wall Street Journal úgy tudja, hogy a két fél először szándéknyilatkozatot írna alá, és ez a dokumentum képezné alapját a kereskedelmi megállapodásnak, amiről személyesen egyeztet az amerikai és a kínai elnök.

A jövő heti washingtoni megbeszélésen a pénteken záródott kétnapos üléshez hasonlóan Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter, Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főképviselő és Liu He kínai miniszterelnök-helyettes vesz részt.

Donald Trump amerikai elnök március 1-jében szabta meg azt a határidőt, amíg megállapodásra kell jutni a vitás kereskedelemi kérdésekről, különben 10 százalékról 25 százalékra emelik a pótvámokat, amelyeket évente 200 milliárd dollár értékű kínai importcikkre vetnek ki.

Trump elnök a napokban jelezte ugyanakkor, hogy nem feltétlenül ragaszkodik a március 1-jei határidőhöz. Döntés még nem született a kérdésben, de a Bloomberg hírügynökség úgy tudja, hogy további 60 nappal tolnák ki a kereskedelmi “tűzszünet” eredetileg 90 napban meghatározott időtartamát.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Közös felelősségünk a madarak és a fák megóvása

Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a Madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én. Ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra.

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez
Hirdetés

Hírek

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.