Hirdetés
Kezdőlap Hírek A minimálbér 2019-ben és 2020-ban is 8 százalékkal nő
No menu items!

A minimálbér 2019-ben és 2020-ban is 8 százalékkal nő

Kétéves bérmegállapodást fogadtak el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői, amely szerint 2019. január 1-jétől  és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege – jelentette be Varga Mihály.

A pénzügyminiszter hozzátette, a megállapodás értelmében jövőre a 8 százalékos béremelés hatására a minimálbér bruttó összege 149 000 forint, a garantált bérminimum bruttó összege pedig 195 000 forint lesz.

Varga Mihály szólt arról is, hogy 2020. január 1-től az újabb 8 százalékos béremelésnek köszönhetően a minimálbér bruttó értéke eléri majd a 161 ezer forintot, a garantált bérminimum bruttó összege pedig a 210 600 forintot.

A Pénzügyminisztérium helyszínen kiadott közleménye szerint a VKF 2019-re és 2020-ra is a béremeléshez hasonlóan 8 százalékban határozta meg a bérajánlás mértékét is.

Varga Mihály kiemelte, a kétéves bérmegállapodás illeszkedik a kormány és a szociális partnerek által 2016 novemberében elfogadott hatéves közteher-csökkentési és bérnövelési megállapodáshoz. A tárca a közleményében felidézte, hogy hatéves bérmegállapodás értelmében 2019. júliusától újabb két százalékponttal, 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó, ami tovább mérsékli a vállalatok adóterheit.

Varga Mihály felidézte, hogy 2010-hez képest a minimálbér bruttó értéke megduplázódott.

A tárca közleményében arra is felhívták a figyelmet, hogy a béremelkedéssel párhuzamosan a foglalkoztatás is folyamatosan növekszik, már meghaladta a 4,5 milliót a munkában állók száma, így van tér a keresetek további emelésére. Nemzetgazdasági szinten 2017-re a nettó keresetek reálértéke – a családi kedvezmények figyelembevételével – átlagosan 36 százalékkal nőtt 2010-hez képest – jelentette az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.