Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: a háború ellenére is növekedni fog a magyar gazdaság
No menu items!

Varga Mihály: a háború ellenére is növekedni fog a magyar gazdaság

Varga: a büdzsét nem hagyjuk szétcsúszni. Fotó: Varga Mihály/Facebook

A háború miatti szankciók negatív hatásokat fejtenek ki mind az európai, mind pedig a magyar gazdaságra, ugyanakkor a tavalyi, több mint 7 százalékos gyarapodás után az idén is 3-4 százalékkal bővülhet a hazai GDP – mondta a pénzügyminiszter egy interjúban.

Varga Mihály a Figyelőnek nyilatkozva felidézte: a korábbi növekedési prognózist újra kellett gondolni, mivel az inflációs pálya megváltozott, és az eddig félmilliós ukrán menekülthullám is rendkívüli intézkedéseket igényel.

Nehéz megbecsülni a szankciók hatását a magyar gazdaság szereplőire  – ismerte el. “Ugyanakkor fölkészültünk erre az időszakra is: a hazai gazdaságot jelenleg nagy megtakarítási ráta jellemzi, és ehhez kis hitelállomány kapcsolódik. Ez jelentheti azt is, hogy a vállalataink képesek kapacitásokat bővíteni, a háztartások pedig fenn tudják tartani a fogyasztási szintet” – vélekedett a pénzügyminiszter.

Varga Mihály rámutatott: a hiány- és adósságmértéket a koronavírus hatásai befolyásolták. A számtalan beruházásélénkítő program, a munkabér utáni támogatás, az adókönnyítések mind azt a célt szolgálták, hogy a magyar gazdaság minél kevesebb sérüléssel jöjjön ki a pandémia okozta visszaesésből, és a munkahelyek megmaradjanak – hangsúlyozta.

A büdzsét nem hagyjuk szétcsúszni” – szögezte le. Helyes döntésnek nevezte, hogy a múlt év végén megnövelték Magyarország pénzügyi tartalékait, 350 milliárdos kiadási plafonnal korlátozták a tárcák költését, nem engedték elkölteni a minisztériumok teljes 2021-es kereteit, elhalasztották 755 milliárd forintnyi beruházás megkezdését és az idei hiánycélt is 5,9-ről 4,9 százalékra csökkentették.

A miniszter beszélt arról is, hogy az uniós helyreállítási program vissza nem térítendő része kétezermilliárd forint, emellett a hitelrészt is igénybe kívánják venni.

A pénz jó részét elmondása szerint olyan fejlesztésekre is fordítanák, amelyek például az energiareformot, a diverzifikációt, a zöldátállást segítenék elő.

Az országgyűlési választásokig a pénzek visszatartásáról “valószínűleg nem lesz döntés, a visszatartással Brüsszelből befolyásolni kívánják a megmérettetés kimenetelét” – jegyezte meg. Úgy vélekedett: az Európai Bizottság is tudja, hogy az álláspontja jogilag, politikailag és erkölcsileg egyaránt tarthatatlan.

A pénzügyi tárca vezetője beszélt arról is, hogy 2010-ben Magyarország az “IMF-lélegeztetőgépen lévő, csőd előtt álló ország volt“, gyenge növekedési mutatókkal, jelentős kockázatokkal. Azóta az ország a csődhelyzetből, az Európai Unió szégyenpadjáról az EU növekedési rangsorának élére került – tette hozzá.

Varga Mihály végül leszögezte: “a választás tétje az, hogy az ország folytatja a felzárkózást és előz, vagy leszakad és visszajut oda, ahol 2010 előtt volt“.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így lettek milliárdosok a Mesterséges Intelligencia berobbanásának fiatal vállalkozói.

Fotó: https://x.com/mercor_ai A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése az elmúlt években...

2025-ben a Suzuki a magyarországi újszemélyautó-piacon 11,04 százalékos részesedést ért el

A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból
Hirdetés

Hírek

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból

MLBKT: emelkedett a decemberi BMI

A felmérésben vizsgált részindexek többségében emelkedtek. Az egyedi indexek közül kilenc index áll a fellendülési tartományban.

Fontos fejlesztés kezdődik az 50 éves Lázbérci Tájvédelmi körzetben

Az 50. születésnapját ünneplő Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kiemelkedő fejlesztés indul el európai uniós támogatásnak köszönhetően.

Exportvezérelt növekedésére épít az Univer: új logisztikai központtal reagál a keresletre

A tanúsított, korszerű épület energiahatékony működést és a nemzetközi partnerek felé is jól kommunikálható fenntarthatósági hátteret biztosít.

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az év első kereskedési napján a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt

Devizapiac – Gyengült a forint hétfő reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás