Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek
No menu items!

Varga Mihály benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek

Varga Mihály pénzügyminiszter és Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Már a parlament előtt van a 2024-es költségvetési törvényjavaslat, amely a védelem költségvetése lesz – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter az Országházban.

Kiemelte: háborús időkben olyan költségvetésre van szükség, amely garantálja hazánk biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést. Ezért a jövő évi büdzsé fókuszában a rezsivédelem és a honvédelem megerősítése áll.

A pénzügyminiszter azt mondta: háborús időkben kiemelten fontos a stabilitás és a tervezhetőség, ezért a 9 éve bevezetett gyakorlat szerint még nyáron az Országgyűlés elé terjesztették a következő évi költségvetést. Így a családok, a gazdasági szereplők és intézmények jó előre megismerhetik  a kormány jövő évre vonatkozó szándékait és tervezett lépéseit. Kiemelte: olyan költségvetést terveztek, amely számol a ma ismert veszélyekkel, azok között is elsősorban a háború elhúzódásával.

A legfőbb feladatnak a korábban elért eredmények megvédését, fenntartását nevezte.

A tervezetet május 19-én átadták a Költségvetési Tanácsnak, amely támogatta azt, és megerősítette, hogy egyetért a hiány és az államadósság csökkentésével. A testület néhány kockázatot megjelölt, amelyet a kormány mérlegelt, a javaslat tehát benyújtható az Országgyűlésnek, amely azt akár már július 7-én el is fogadhatja – mondta a miniszter.

A főbb számokról szólva Varga Mihály elmondta:

folytatódhat az elmúlt évtizedben látott gazdasági felzárkózás, 2,9 százalékra csökkentik a hiányt, a GDP 66,7 százalékára javítják az államadósság szintjét, és 6 százalék körüli szintre szorítják az inflációt. Jövőre 4 százalék körül alakulhat a GDP növekedése, amely meghaladja az uniós átlagot.

Azzal számolnak, hogy sikerül megvédeni a 4,7 millió körüli foglalkoztatottsági szintet és a 4 százalék körüli munkanélküliséget – ismertette.

Megőrzik a rezsivédelmi alapot, amely több mint 1360 milliárd forinttal segíti a családok, az állami és önkormányzati szervek, vállalatok energiaszámláinak kifizetését. Ezzel a rendszerrel Európa legalacsonyabb rezsijét tudják biztosítani jövőre is – hangsúlyozta a miniszter.

Az Európai Bizottság (EB) rezsicsökkentés eltörlését sürgető javaslatáról azt mondta, a testületnek nincs olyan jogosítványa, amely alapján megszüntethetné a magyar rezsicsökkentést. “Az EB-nek nincs hatása a kormány rezsicsökkentési elképzelésére, a rezsicsökkentés marad” – szögezte le.

A jövő évi büdzsében a honvédelmi alap kerete közel 1310 milliárd forint, a honvédelmi kiadások meghaladják a GDP 2 százalékát. A honvédelemre fordítható források jövőre 1796 milliárd forintot tesznek ki, ami 401 milliárdos többlet 2023-hoz képest – mondta Varga Mihály.

Rendvédelemre és a közbiztonság fejlesztésére 1309 milliárd forint jut, ez nagyjából 167 milliárd forinttal több az ideinél.

Európa legnagyobb családtámogatási rendszerét megőrzik a 2024-es költségvetéssel – hangsúlyozta, jelezve: jövőre 3307 milliárd forint jut a családok támogatására. 2010 óta több mint 3,5-szeresére emelték a családok támogatását, amely arányaiban Európában a legmagasabb, a GDP 3,9 százaléka – hívta fel a figyelmet.

Kiemelte: jövőre is biztosítják a nyugdíjak értékállóságát, 6542 milliárd forintot tesz ki a nyugellátások kiadása, ez 392 milliárd forinttal több az ideinél. További 20,5 milliárd forint jut majd a nyugdíjprémiumra, (3,5 százalékot meghaladó GDP-növekedés esetén), a 13. havi nyugdíjak kifizetésére pedig 449 milliárd forint áll rendelkezésre

Oktatásra 3434 milliárd forintot szánnak, egészségügyre 3225 milliárd forintot, előbbi 629 milliárd forinttal, utóbbi 424 milliárd forinttal több a 2023-as összegnél. Az oktatási-egészségügyi többletkiadások egy része a pedagógusok és ápolók béremelését szolgálja. Az uniós források megérkezésével 20 százalékos lehet a pedagógusok béremelésének mértéke, ha a még nyitott kérdéseket az uniós szervekkel le tudják zárni – emelte ki a tárcavezető.

Jövő év tavaszától az egészségügyi szakdolgozók bére eléri majd az orvosok átlagbérének 37 százalékát. A honvédek, rendőrök fizetésemelését, valamint a még nem ismert garantált bérminimum, és  minimálbér-emelés fedezetét is biztosítja a költségvetés – ismertette a miniszter.

Kitért arra, hogy 2024-től megkezdik az extraprofit-adó kivezetését is. A központi tartalék 220 milliárd forint lesz.

A pénzügyminiszter kérdésre közölte: a jegybank várható veszteségét az MNB szakértőivel egyeztetve határozzák meg. A rezsivédelem lassabban fut ki a rendszerből, mint amit a napi árváltozások indokolnának. A különadók 2022-es bevezetésekor jelezték, hogy ezek átmenetiek lesznek, 2024-ben elindul a kivezetésük, a bankok, gyógyszergyártók, energiaszolgáltatók esetében a felére csökkentik jövőre a terheket – ismertette.

Varga Mihály elmondta, hogy az adótörvényeket várhatóan egy hét múlva nyújták be.

Kövér László  az Országgyűlés elnöke elmondta: a költségvetés általános vitája június 13. és  15. között zajlik majd. A részletes vita június 20-23. között lesz, az egységes javaslat benyújtására július 2-án kerül sor. Július 7-én pénteken lesz a zárószavazás. Hozzátette: ezzel a rendkívüli nyári ülés is befejeződik.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás