Kezdőlap Cégvilág Védjegy. A K&H az első kiemelkedő digitális biztosító
No menu items!

Védjegy. A K&H az első kiemelkedő digitális biztosító

A jövőben “kiemelkedő digitális biztosító”-ként működik a K&H Biztosító, a társaság ugyanis a piaci szereplők közül elsőként kapta meg a Digitális Jólét Program védjegyét. A K&H immár mind a banki, mind a biztosítói oldalon rendelkezik a program elismerésével – közölte a cég.

A 2015 óta működő Digitális Jólét Program egyik leglényegesebb célkitűzése, hogy az állam működését, valamint a társadalom és a gazdaság minden területét érintő digitális ökoszisztémát hozzon létre. A 2020 novemberében indult védjegy-program felhívja az ügyfelek figyelmét a kiemelkedő digitális szolgáltatásokat nyújtó társaságokra, a védjegy pedig minőségi garanciát jelent azok számára, akik esetleg bizalmatlanok a digitális ügyintézéssel szemben.

A K&H Biztosító a jövőben használhatja a védjegyet annak érdekében, hogy meglévő ügyfelei mellett erősítse azon felhasználók bizalmát is, akik még esetleg nem döntöttek a digitális szolgáltatások igénybevételével kapcsolatban.

Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője elmondta: “törekedtünk arra, hogy a lehető legtöbb szolgáltatásunkat – utasbiztosítástól a lakásbiztosításon át a gépjárműbiztosításig – költöztessük a digitális térbe, egyszerűbbé téve ezzel felhasználóink ügyintézését“.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt
Hirdetés

Hírek

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...