Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Velencében nyitott új bázist a Wizz Air
No menu items!

Velencében nyitott új bázist a Wizz Air

A Wizz Air folytatja olaszországi terjeszkedését: 16 új útvonallal bővíti kínálatát, és megnyitotta hetedik olasz bázisát a velencei Marco Polo Nemzetközi Repülőtéren.

A Wizz Air 2 Airbus A321neo repülőgéppel lesz jelen Olaszország egyik legfontosabb légiközlekedési piacán, 4 új belföldi és 12 nemzetközi járat indításával 9 országba repíti utasait, hogy az úti célok minél szélesebb választékát kínálja. A Wizz Air Olaszországban 2004-ben kezdte meg működését és azóta több mint 40 millió utast szállított Olaszországból induló és az oda érkező járatain, mindezt több mint 200 útvonalon.

A velencei Marco Polo Nemzetközi Repülőtér a hetedik az elmúlt évben alapított olaszországi bázisok sorában (Milánó-Malpensa, Catania, Palermo, Bari, Nápoly és Róma-Fiumicino után), a légitársaság elkötelezett az ország iránt.

A bázisnyitás nem csupán gazdasági növekedést jelenthet a régió számára, de 70 munkahelyet is kínál a légitársaságon belül, és több mint 800 álláslehetőséget teremt a kapcsolódó iparágakban.

A két Airbus A321neo repülőgéppel tizenhat új úti cél elérhető, olyan nagyvárosok, mint Cagliari, Nápoly, Lamezia Terme, Lampedusa, Casablanca, Reykjavík, Míkonosz, Szantorini, Fuerteventura, Tenerife, Palma de Mallorca, Tallinn, London-Luton, Tel-Aviv, Prága és Sharm el Sheikh.

A Wizz Air az idén már több útvonalbővítést jelentett be. Januárban elindult Abu Dhabiba az első járatuk, majd február elején Szarajevóban, március elején pedig Palermóban nyitottak új bázist. Májusban közölték, hogy Rómából 32 új útvonalon 19 célországba indítanak új járatokat.

A Wizz Air tavaly veszteséggel zárt a járvány miatt, de már az év elején számítottak a nyári fellendülésre. A cég februári előrejelzése szerint kapacitásai kihasználtsága az idén meghaladhatja a tavalyi 80 százalékát.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.

A vártnál erőteljesebben nőtt az Alphabet negyedéves nyeresége és bevétele

A bevétel 18 százalékkal, 113,83 milliárd dollárra nőtt 96,47 milliárd dollárról.

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
Hirdetés

Hírek

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...